Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Karakteres művészeti műhely
– A színház legfontosabb küldetése, hogy a nézőket megerősítse, felemelje – nyilatkozta lapunknak Kiss József (b). Fotó: Rombai Péter

Kiss József: A mélységekből a magasságokba kell törnünk

Karakteres művészeti műhely

| Köves Andrea | Panoráma

Kiss József, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, drámaíró az előző évad végén vette át a Soproni Petőfi Színház irányítását. Ahogy lapunknak akkor fogalmazott: „A legnagyobb kihívás számomra az idő szűkössége”. Most az eltelt egy esztendőről és a tervekről beszélgettünk.

– Nagy sikert aratott a közönség körében a szenvedélyek évada. Egy év elteltével igazgató úr is úgy érzi, befogadta Sopron?

– Napok alatt kellett megismernem, átlátnom a színház működését, amihez a Pro Kultúra és a város részéről is minden támogatást megkaptam. Most már kijelenthetem: az idő szűkösségét legyőztük, mindent megcsináltunk, amit szerettünk volna megvalósítani. Én is úgy érzékelem, hogy egy sikeres évadot zárunk, ami nagy örömmel tölt el.

– Lehetne-e néhány szóval, gondolattal jellemezni, hogy milyen irányba indult el a színház?

– Azon dolgozunk, hogy a Soproni Petőfi Színház egy nagyon karakteres, minden ízében összetéveszthetetlen művészeti műhellyé váljon. Most már több időnk jut a tervezgetésre, amely még jobban tükrözi az elképzeléseimet, az általam fontosnak tartott értékek közvetítését. Ennek jegyében műsorra tűzünk kortárs magyar darabokat, köztük ősbemutatót is. Folytatjuk az Ádámok és Évák ünnepét, amelyhez reményeink szerint még több iskola kapcsolódik majd. Szeretném, ha egy közös, nagy, szép vállalkozásunk lenne a színházunk, amelyet mindenki, a művészek, a színfalak mögött tevékenykedők és a közönség egyaránt a magáénak érez.

– Izgalmasan hangzik a következő évad mottója: „Mélységek és magasságok”. Nagyon sokrétű jelentésréteggel bír…

– Akár az első évadunkra is jellemző lehet ez a mottó, hiszen nehezebb körülmények között kezdődött, de aztán elindultunk a magasságok felé, ami csodálatos dolog. A színháznak meglátásom szerint az a legfőbb értelme, hogy a közönség a nézőtéren ülve a főhősökkel együtt átélhesse: ugyanott tátonganak előttünk a szakadékok, mégis ott a remény, a kivezető út. A színház legfontosabb küldetése, hogy a nézőket megerősítse, felemelje, azaz visszatérek a következő évad mottójához: a mélységekből a magasságokba kell törnünk.

– Az előző évadban nagy sikert aratott Az angyalok nem sírnak című előadás, amelyet íróként és rendezőként is jegyez. A következő évad lehetőséget nyújt-e valamilyen hasonló művészi önkifejezésre?

– Az évad első bemutatóját, Frederico Fellini Oscar-díjas filmjének általam írt színpadi változatát, az Országútont rendezem. Az ember megválthatóságába vetett hit hatja át a kegyetlen, érzelmi analfabéta vándormutatványos és a kihívásokkal küzdő, csupa szeretet leány kapcsolatának történetét elmesélő színművet. Ez az előadás igazi művészi hitvallás lesz a számomra.

Évadzáró: Múlt héten megtartotta évadzáró gáláját a Soproni Petőfi Színház. Az évad színésze Dienes Blanka, az év táncosa Szalai Réka lett, Horváth Péter pedig húszéves munkájáért vehetett át elismerést.

Drámaíró pályázatot hirdet a Soproni Petőfi Színház. A páneurópai piknik 35. évfordulója alkalmából várják a piknikhez, közvetve a berlini fal leomlásához kötődő drámai napokról, eseményekről, összefüggésekről, emberi sorsokról szóló írásokat. A nyertes művét a színház bemutatja, a második helyezett díja 1 millió, a harmadiké 600 ezer forint. Emellett rendezőknek is kiírt egy pályázatot a teátrum. További részletek a www.soproniszinhaz.hu oldalon. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

A legfontosabb a bizalom!

A legfontosabb a bizalom!

2024. 09. 25. | Huszár Judit

Mi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...