Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Legyen biztonságban a bankszámlája!
Fotó: illusztráció

Legyen biztonságban a bankszámlája!

| Czetin Zoltán | Panoráma

A bank alkalmazottainak adták ki magukat a csalók, akik elhitették egy soproni hölggyel, hogy épp hekkertámadás áldozata, majd ők maguk rövidítették meg jelentős összeggel. Nagyon fontos, hogy ilyen esetben is legyünk gyanakvóak, semmiképp ne adjuk meg az adatainkat!

Napjainkban egyre több internetes csalásról lehet hallani, hamis e-maileket kapunk, áltelefonokkal bombáznak minket – ráadásul sokszor nem is annyira gyanús a történet.

– A közelmúltban történt a következő eset: az egyik bank számához megtévesztően hasonló számról hívtak fel egy soproni hölgyet azzal, hogy a pénzintézet munkatársai, és egy nagy összegű tranzakció náluk jóváhagyásra vár, ő indította-e – kezdte Babelláné Lukács Katalin, a Soproni Rendőrkapitányság őrnagya, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó. – A hölgy elmondta, hogy nem ő volt. Ekkor közölték, hogy hekkertámadás áldozata, majd átkapcsolták egy másik „ügyintézőhöz”. A csaló tudta a nő nevét, bankszámlaszámát, a többi adatát (születési helye, ideje, lakcíme, telefonszáma) pedig kikérdezte. Ezután felajánlotta, hogy biztosítanak egy tűzfalrendszert a bankszámlájához, csak töltsön le egy applikációt. A nő ezt megtette, majd megjelent egy kód a telefonján, amit kérésükre megadott. Ezután azt látta, hogy percről percre apad a pénz a számlájáról. Azonnal értesítette a bankját, valamint a rendőrséget is, így megkezdődött az eljárás. A lényeg: a csalás azon az elven működik, mint amikor egy számítógép „távoli elérését” engedélyezzük. Ezt tette meg a sértett az alkalmazás

telepítésével.

– Nagyon fontos, hogy telefonon ne adjuk ki a személyes adatainkat – folytatta az őrnagy. – Ha mi hívjuk a bankot, akkor kérhetnek adategyeztetést, de ha ők keresnek minket, akkor ilyen módon ez nem lehetséges. Olyan szolgáltatás nem létezik, hogy egy bank tűzfalalkalmazást töltet le telefonon az ügyfelével. Ráadásul már minden pénzintézetnél kötelező a kettős védelem, ezt is alkalmazzuk!

A csalók kihasználják a pánikot, hogy ilyenkor nem tud higgadtan gondolkodni az ember. Ha gyanakszunk, kérjünk időt, visszahívást. Ha úgy gondoljuk, hogy csalás áldozatai lettünk, akkor pedig értesítsük a rendőrséget! 

Kapcsolódó cikkek

Az internet nem felejt...

Az internet nem felejt...

2024. 09. 18. | Huszár Judit

Mi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...