Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megújult a hangszerek királya
Közel 80 év után újult meg most a Szent Mihály-templom orgonája – csodálatosan szól a szentmiséken, esküvőkön. Fotó: Filep István

A Szent Mihály-templomnak különleges az akusztikája

Megújult a hangszerek királya

| Köves Andrea | Panoráma

Sopron legrégibb plébániatemploma, a Szent Mihály-templom másfél éve újult meg példamutató módon: a teljes körű rekonstrukcióból az orgona felújítása sem maradt ki, a hangszert májusban áldotta meg Horváth Imre városplébános.

– Különös jelentőséggel bír hívő közösségünk számára az orgona, hiszen az orgonamuzsika szerves része a liturgiának – emelte ki Sopron városplébánosa. – Egy lélekemelő üzenettel is rendelkezik a hangszer: ahogy a sok-sok sok síp egy egységet, harmóniát képez, az jelképezi, hogy az itt összegyűlt emberek is egységben, harmóniában dicsőítik Istent és szolgálják őt.

A Szent Mihály-templom orgonáját a budapesti ­Rieger Ottó-féle orgonagyár készítette, a hangszerben részben felhasználták a templom korábbi, Karl Hesse 1866-ban készült orgonájának egyes sípsorait. A templom belsőépítészeti stílusának megfelelő, régi, neogótikus szekrény két–két szélső sípmezőjét is megtartották, és a középrész elhagyásával új, szélesebb sípmezőt építettek. ­Riegerék elektromos vezérlésű, három manuálos új orgonáját 1943. augusztus 20-án szentelték fel. A hangszeren évtizedeken át csak kisebb javításokat végeztek. Bár hosszú ideig nem került rossz állapotba, hiszen a több mint hétszáz éves, vastag falú templom hőmérséklete nagyon lassan hűl le, és nagyon lassan melegszik föl, ami kedvező körülmény egy orgona számára, ám közel 80 év után most már ráfért a teljes körű felújítás. A munkálatok a templom rekonstrukciójával párhuzamosan kezdődtek: Paulus Frigyes orgonaépítő műhelyében sípról sípra újították fel a hangszert a mesteremberek. Az orgonán az utolsó munkálatokat az elmúlt hetekben fejezték be, így kerülhetett sor a hangszer ünnepélyes megáldására. A Szent Mihály-templom különleges akusztikájának köszönhetően az orgona még csodálatosabban szól a szentmiséken, esküvőkön.

– Az ünnepélyes megáldáson nem véletlenül XVI. Benedek pápa Regensburgban, 2006. szeptember 13-án elmondott orgonamegáldó imáját választottam, mert ennél csodálatosabban nem lehetne összefoglalni, mit jelent a szent zene és az orgona a liturgia szolgálatában – mutatott rá Imre atya. –„Ahogy a sok síp egyetlen hangban egyesül, így egyesítsd, kérünk, az Egyház minden tagját a testvéri szeretetben!”.

Kapcsolódó cikkek