Király Jánosról sokan úgy gondolják, hogy idegenvezető, mert gyakorta látni, ahogy németül vagy angolul mesél szeretett városáról a turistáknak. Pedig mindezt csupán önszorgalomból teszi. Hihetetlenül sokrétű tudással rendelkezik Sopronnal kapcsolatban, a városhoz való kötődéséről mesélve elsőként gyermek- és fiatalkorát idézte fel.

– Édesapám kőművesmesterként dolgozott Balatonalmádiban, ott születtem, de már kisgyermekkoromkban a családunk Sopronba költözött, ahol édesanyám nevelkedett egykoron – kezdte Király János. – Bánfalván jártam elemi iskolába, vagy öt helyen tanultunk akkoriban, még az egykori Nika étteremben is volt tantermünk. Jó tanuló révén a Berzsenyi-gimnáziumba nyertem felvételt, ahol olyan nagyszerű tanároktól kaptam az életre szóló útravalót, mint Piacsek István, Földi Lőrincné, Kasznár László, Augusztinovicz Elemér, azaz Guszti bácsi, Tóth Ferenc, azaz Csipszi bácsi, illetve a nagy kedvencem, Prőhle Jenő tanár úr, aki megszerettette velem az olvasást, neki köszönhetem árnyalt szókincsemet. Sohasem felejtem, hogy a mi évfolyamunk ballagott először 1961-ben a Deák kútnál. Ha körbe nézek a városban, az a szívemet melengeti, ismerem a belvárost, a múzeumokat, tudom, hol voltak a toronyházak, hol állt az 1938-ban lebontott Tschurl-ház, a Kráfli bolt a különleges sajtjával, Skopál Simon remetekunyhója, a kurucok ellen épített védőföldsánc, élénken él emlékezetemben az Alm vendéglő, a sertésagyarú lány vagy az ezüstpatkó története, a Fertő legendája.

A templomok közül a legkedvesebb számára a bánfalvi Mennyek Királynője-templom. 1950-ben, amikor a templom freskói készültek, az édesapja volt a kőművesmester, aki Básti Zoltán festőművész keze alá dolgozott. Az alkotó a kor szokásainak megfelelően Bánfalva jellegzetes „arcait” is megörökítette a templombelső hajójának jobb oldalán, így a templom kántora, a falu csordása és kovácsa mellett Király János édesapja is felfedezhető fekete öltönyben, csokornyakkendőben, imakönyvvel a kezében.

Az épített örökség mellett Sopron különleges természeti környezete is meghatározó sorozatunk mesélőjének: lányaival egykoron minden szombaton nagyokat sétáltak az erdőben, felfedezték a soproni hegyvidék megannyi kincsét. Ugyanilyen értéknek tartja a város kulturális és szellemi életét, ha teheti, minden hangversenyen, színházi előadáson, ismeretterjesztő programon részt vesz, oroszlánrésze van abban, hogy a soproni és a kismartoni Lions klubok között gyümölcsöző a kapcsolat. Élete meghatározó része a kosárlabda, ennek a szenvedélyének mind a mai napig hódol, és nagy örömmel éli meg, hogy a soproni kosárlabdaélet mennyire pezsgő.

Király János 1943-ban született Balatonalmádiban, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 1961-ben, a Veszprémi Vegyipari Egyetemen diplomázott mérnökként, rövid ideig dolgozott a Péti Nitrogénműveknél. Sopronban szeretett volna elhelyezkedni, ám édesapja 1956-ban a munkástanács tagja volt, így nehezen kapott állást. Végül Weiszböck Rezsőné, a szőnyeggyár egykori igazgatója segítéségével helyezkedett el a városban. A rendszerváltás után saját kereskedelmi vállalkozást alapított. Számos soproni civil szervezet tagja, támogatója. 2014-ben érdemelte ki a Sopronért Emlékérmet. Büszke összetartó családjára: feleségére, két lányára és unokáira. Naponta 2 órát olvas, mottója: „Ne legyen nap jótett nélkül!”.

Tekintse meg kvízünket!