Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Ön gyűjt valamit?

| Panoráma

Megkérdeztük olvasóinkat.

Szalai Ferenc:

Fiatalabb koromban, csakúgy, mint a hozzám hasonló diákok, gyűjtöttem én is bélyegeket és gyufacímkét. Jó elfoglaltságot jelentett ez akkor. Azt veszem észre, mostanság olyannyira felgyorsult a világ, hogy erre nincs igényük a fiataloknak. Már mindent az interneten néznek meg, illetve ott érnek el.

Keresztes Judit:

Sosem voltam egy gyűjtögetős típus. Mindig azt vallottam, hogy a múltat le kell zárni, és a jövőbe, előre nézni. A gyűjtőszenvedély egyfajta teher is, hiszen a tárgyakat rendszerezni kell, azok sok esetben foglalják a helyet. Jómagam a rendet jobban szeretem, és már megtanultam elengedni a dolgokat.

Szőke Előd:

Amikor általános iskolába jártam, bélyeget gyűjtöttem. Igaz, ezek már nincsenek meg, az évek során elkeveredtek. Emlékszem, hogy annak idején csomagban lehetett megvenni a sorozatokat. Ilyenből több is volt nekem. Meg persze a régi képeslapokról, levelekről leáztattam a lepecsételt bélyegeket.

Sógor Ferenc:

Az utóbbi húsz évben kezdtem el a Sopronhoz kötődő naptárak gyűjtését, köztük igazán ritkaságnak számító darabok is vannak. Az elmúlt évtizedekben jelentős házi könyvtárt sikerült kialakítanom, most már csak a várossal kapcsolatos köteteket keresem. Mindezek mellett poharakat is gyűjtök. Ezek száma meghaladja a 160-at.


Kapcsolódó cikkek