Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Pokker János-díjas diákok
Barcza Attila, Simon Nikolett, Szalai Mór és Miklós Horváth István (balról jobbra) Fotó: Pluzsik Tamás

Pokker János-díjas diákok

| Pluzsik Tamás | Panoráma

Augusztus utolsó napján tartotta tanévnyitó ünnepségét a fer­­tőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola.

 A tanévnyitó keretében adták át az iskola két kiváló diákjának, Simon Nikolettnek és Szalai Mórnak a Miklós Horváth István kezdeményezésére létrejött alapítvány Pokker-díját.

– Büszkék lehetnek a díjazottak, Nikolett és Mór, akik a 37. és 38. Pokker-díjasok, de ugyanígy büszkék lehetnek a szülők és természetesen az iskola pedagógusai is, akik eredményesen adták át tudásukat tanítványaiknak – fo­­galmazott a díjat átadó Barcza Attila, Sopron önkormányzati képviselője, városi tanácsnok, az iskola egykori diákja. – Ez a tanévnyitó egyúttal alkalmat kínál arra is, hogy szívből kívánjam Önöknek, kedves szülők, hogy gyermekeik megtalálják helyüket a tanulásban, a munkában, az életben, hogy Fertőszéplakon minél több olyan ember éljen, aki a jövő Pokker Jánosa lehet majd!

Életút

Pokker János (1847–1938) fertőszéplaki születésű kiváló ács- és építőmester, akinek munkássága túlnyúlt szülőfaluja határán. A Sopronban élő Miklós Horváth István mérnök–tanár, a Pokker János Alapítvány létrehozója és kuratóriumának vezetője az ő unokája. A díjat azok a diákok kapják, akik az általános iskolai vagy építőiparral kapcsolatos középfokú, felsőfokú tanulmányaikat kitűnő eredménnyel végezték–végzik.

Kapcsolódó cikkek

„Szívügyem a faültetés”

„Szívügyem a faültetés”

2025. 03. 12. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....

Egy boldog élet színtere

Egy boldog élet színtere

2025. 03. 19. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....