
Röviden
Hírek.
Panoráma
Tradíciók napja SopronBánfalván
Együtt ünnepelt Bánfalva – idén is megtartotta hagyományos búcsúi rendezvényét a településrész. Felvonulás, táncház, koszorúzás, bütykölde is szerepelt a programban, amelyet a Bánfalváért Baráti Kör szervezett.
– A tradíciók napja megmutathatja, hogy ma is élő és erős közösség a bánfalvi – hangsúlyozta a rendezvényen Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.
A jelenlévők – köztük Barcza Attila, dr. Farkas Ciprián polgármester és Mágel Ágost önkormányzati képviselő – megkoszorúzták az evangélikus emléktáblát.
Fotó: Filep István
Lezárják a Mártírok útját
A Soproni Szüreti Napok zavartalan megvalósítása érdekében szeptember 8. (péntek) reggel 8 óra és szeptember 11. (hétfő) reggel 8 óra között a Mártírok útját mindkét irányból lezárják. Szeptember 7-től (csütörtök) a GYIK Rendezvényház mögötti parkoló sem vehető igénybe. A szervezők kérik a közlekedők türelmét és megértését.
Boldogságóra Sopronban
Soproni iskolákban is lesz Boldogságóra – a Jobb Veled a Világ Alapítvány kezdeményezése érzelmi intelligenciát fejlesztő élménypedagógiát foglal magában. Az idei tanévben eddig országosan közel 1500, Győr–Moson–Sopron vármegyében 35 oktatási intézmény csatlakozott a programhoz, de szeptember 30-ig még várják a jelentkezéseket. Sopronból a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és AMI-ban, a Hermann Alice Óvodában, a Tóth Antal EGYMI-ben, valamint a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI Balfi Tagiskolájában biztosan lesz Boldogságóra.
Városi Hírek
Szerencse fel!
Zsúfolásig megtelt Szigethi Sándor görbehalmi bányászmúzeuma, ahol 14. alkalommal tartottak vasárnap bányásznapot. – A kultúránk nem marad fenn önmagától, azt nekünk kell megőrizni azzal, hogy megéljük a hagyományainkat – emelte ki ünnepi beszédében dr. Farkas Ciprián.
Az ünnepség végén a polgármester, dr. Szemán Attila, a soproni Központi Bányászati Múzeum főmuzeológusa és Stöckert Tamás önkormányzati képviselő, a településrészi önkormányzat elnöke megkoszorúzta a Szent Borbála-szobrot.
A 73. bányásznap alkalmából a Brennbergbányai Önsegélyező Egyesület tartott vasárnap szentmisét a Szent Borbála-templomban, majd koszorúzást a Szent Borbála-temetőben.
Fotó: Filep István
Zöld Hírek
Fókuszban a pezsgőtermelés
5 év alatt háromszorosára nőtt és tavaly már meghaladta a 120 pincészetet a pezsgőt előállító magyar pincészetek száma. Egyre nagyobb az igény a minőségi pezsgőkre. – A kormány az elmúlt egy évtizedben lebontotta a pezsgőkészítés bürokratikus gátjait – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Kultúra, művészetek
Bepillantottak a kulisszák mögé
Nagy sikerrel zárult a Soproni Petőfi Színház nyílt napja és gálaestje. Több mint 1200-an vettek részt a szombati programon, amelyben idén is szerepelt színházi kulisszajárás, jelmeztár-látogatás, láthattak részleteket Pom Pom meséiből az érdeklődők, de megismerkedhettek a társulat új tagjaival is. A rendezvényt ezúttal is gálaest zárta a Várkerületen.
Fotó: Filep István
Chopin varázslatos világa Sopronban
Szeptember 27-én kezdődik a Crescendo komolyzenei bérlet a Liszt-központban. A négy előadásból álló sorozat első darabja Hegedűs Endre Chopin világa című zongoraestje lesz. A Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész ezúttal is nagy odafigyeléssel válogat a darabok közül, amelyeket a rá jellemző lelkesedéssel-lángolással ad elő – a program így bizton megtalálja az utat a hallgatók szívéhez.A bérlet következő előadása a Fidelissima Vegyeskar és Kőszeg Város Fúvószenekarának koncertje november 29-én, de februárban meghallgathatják például a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekart, áprilisban pedig a Prelűdök és prelúdiumok című műsort is
Sport
Győzelem és vereség
A Győri ETO Akadémia ellen idegenben 2–1-re kikapott, a ZTE II. ellen hazai pályán 4–1-re nyert a Caola SC Sopron csapata. A labdarúgók az NB III. északnyugati csoportjában jelenleg a 16 alakulatból a 11. helyen állnak. A soproniak a hat lejátszott meccsükből kétszer nyertek, egyszer döntetlent értek el, háromszor kikaptak. A hetedik fordulóban a Budaörs otthonába látogat Bücs Zsolt csapata, a meccset szombaton 16 órakor rendezik.
Soproni Fiatalok
Ötvenöt éve érettségiztek a Józsefben
Az egykor volt József Attila Gimnázium 1968-ban érettségizett „A” osztályának diákjai a múlt héten tartották meg találkozójukat. Az 55 éve érettségizett hölgyek 10 éve már minden esztendőben felelevenítik emlékeiket, és megbeszélik életük alakulást is.
Fotó: Filep István
Sztárok itt és ott
Lotfi Begi Kozmix feldolgozása: A legtöbbet játszott
Lotfi Begi 2022-ben a hazai rádiók legtöbbet játszott magyar előadója lett. A dj–producer a formabontó feldolgozások szenvedélyes képviselője, aki a 2000-es évek partijelképén, a Kozmix „Kis világ” című dalán végzett ráncfelvarrást. A sláger most egyből két verzióban – modern rave és rádiós formában – érkezett, illetve 23 év után végre videoklipet is kapott.