Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Röviden

Röviden

| Panoráma

Hírek.

Panoráma

A biztonságért

– A biztonság az egyik legfőbb közösségi érték napjainkban. Nekünk pedig az a célunk, hogy tovább fokozzuk a soproni családok biztonságát – mondta dr. Farkas Ciprián. A polgármester a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumon hangsúlyozta: Sopron a legbiztonságosabb magyar városok egyike, ezért köszönet illeti a Soproni Rendőrkapitányság állományát is.

A múlt csütörtöki rendezvényen részt vett dr. Simon István alpolgármester, valamint a soproni járás polgármesterei is. Az értekezletet dr. Herczeg Zoltán alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg.

Konferencia

A legfontosabb vámszakmai korlátozásokról, a hulladékgazdálkodást érintő kérdésekről és a szakma legújabb kihívásairól is tanácskoztak a résztvevők a 38. Soproni Adó- és Vámszakmai Konferencián. Barcza Attila köszöntőjében kiemelte: a vámszakma fontos szerepet tölt be a magyar gazdaság működésében és működtetésében. Sopron és térsége országgyűlési képviselője szólt arról is, hogy 2023 az infláció letörésének, 2024 pedig a növekedés helyreállításának az éve.

Az év kutatója

A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága „Az év kutatója” díját vette át dr. Vida Gergő egyetemi docens, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának oktatója. A díj a régiónkban tudományos kutatást végző, 45 év alatti szakemberek kiváló munkáját ismeri el.

Városi Hírek

Visszakapcsolják Sopron közvilágítását

Az önkormányzat és a közvilágítás szolgáltatója közti tárgyalások sikeresen lezárultak, így megkezdődött a lámpatestek visszakapcsolása Sopronban.

Az első ütemben Balf, Brennbergbánya és Görbehalom városrészekben, majd a Várkerületen és a belvárosban tér vissza a teljes körű közvilágítás, várhatóan az adventi időszakra. A munka pedig ütemezetten folytatódik tovább a város teljes területén.

Az újraindítási program részeként nemcsak a normál, korábban megszokott közvilágítás, de rövidesen az új és a korábbinál is jobb szolgáltatást biztosító, sűrű, de racionalizált buszmenetrend is érvénybe lép. A Gyermek- és Ifjúsági Központ pedig már Márton-napon megnyitotta kapuit, a családok legnagyobb örömére.

– Kivezetjük mindazon takarékossági intézkedéseket, melyekre az Európát sújtó energiaválság miatt volt szükség – nyilatkozta lapunknak dr. Farkas Ciprián polgármester. – A válság ugyan nem ért véget, de a soproniak összefogásának és a felelős gazdálkodásnak köszönhetően egy nehéz időszakot hagyhat maga mögött városunk. Köszönet érte minden soproninak.

Ajtó a múltra

Bemutatták az okos parcellakövet múlt csütörtökön a Szent Mihály-temetőben – a márványkő tetején található QR-kód beolvasásakor a Nemzeti Örökség Intézetének honlapja nyílik meg, ahol a látogató a temetőben lévő, védett sírokban nyugvó személyekről kaphat fontos információkat.

A Himnusz eléneklése után Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. – Az előttünk élt nagy elődök formálták azzá a várost, amiben ma élünk. Ez az okos parcellakő egy ajtó, hogy megismerhessük Sopron nagyjainak munkásságát, életútját.

– Az értékek mentése és a múlt ápolása fontos része a soproniak életének. A múltból merítkezünk, és annak megismerésével építjük a jövőnket – hangsúlyozta avatóbeszédében dr. Farkas Ciprián polgármester. – Büszke vagyok a temetőben található 43 híres, valaha itt élt sopronira, akiknek életét így már sokkal könnyebben megismerhetjük. 


Fotók: Filep István

Összefogással Sopronért

– Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt tisztújító kongresszusán mondott beszédében Budapesten. A szombati rendezvényen felszólalt dr. Farkas Ciprián is. A polgármester bemutatta Sopron elmúlt években megvalósult fejlesztéseit. Kiemelte: a soproniak összefogásával és a kormány támogatásával nagy dolgokra vagyunk képesek.

Két sávon 

Megszűnt a lezárás, ismét mindkét sávot használhatják az autósok a Várkerületen. Mint arról lapunkban is beszámoltunk (Biztonságos közlekedésünkért, Soproni Téma, 2023. október 18.), burkolatfelújítási munkálatok miatt október közepétől egyirányú volt a Várkerület. A gyalogátkelőhelyeket újították fel, a korlátozás miatt a helyi autóbuszok közlekedése is változott.

Ismét nemzeti konzultáció 

Pénteken kezdték kézbesíteni a kérdőíveket, ezzel pedig megkezdődött a nemzeti konzultáció – jelentette be a kormányszóvivő a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Szentkirályi Alexandra közölte: a konzultáció során minden magyar ember elmondhatja a véleményét azokról a kérdésekről, amelyek alapvetően befolyásolják Magyarország gazdaságát és biztonságát.

Mint fogalmazott, a konzultáció azért fontos, mert az elmúlt időszakban „sok vitánk alakult ki Brüsszellel”. Hozzátette, hogy a kormány tiltakozása ellenére egyre több pénzt követelnek Magyarországtól az orosz–ukrán háború finanszírozására, „migránsgettókat” hoznának létre, illetve eltöröltetnék a rezsitámogatást, a kamatstopot és az extraprofitadót, valamint folyamatosan támadják a gyermekvédelmi törvényt is.

A kormány mindenkit arra biztat, hogy mondja el véleményét – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

A konzultációs kérdőíveket karácsonyig minden háztartásba kézbesítik, azokat 2024. január 10-ig lehet visszaküldeni, és a későbbiekben internetes kitöltésre is lesz lehetőség. (Forrás: mti)

Zöld Sopron

Soproni siker a faipari iskolák megmérettetésén

A soproni Roth-technikum csapata (Horváth Bendegúz, Nardai Zsolt, Varga Norbert Mátyás, felkészítő tanár: Viasz-Kádi Tibor) nyerte a nyolcadik bázisiskolai szakmai faipari versenyt. A Soproni Egyetem megmérettetésén 14 iskola tanulói indultak, a feladatuk egy fésülködőasztal elkészítése volt.

Az eseményt ünnepélyesen Csóka Lajos Péter, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, prof. dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, Hoczek László József, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója, valamint Magas Ádám, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a kereskedelmi tagozatának elnöke.

A verseny célja, hogy az egyetem hozzájáruljon a faipari technikumok és a szakképző iskolák képzéseinek sikerességéhez, illetve hogy a bázisiskolák is bekapcsolódhassanak az intézmény életébe.

Kultúra

Soproni advent

December 1. és 24. között ismét adventi vásárt és közös ünnepvárást rendeznek Sopron belvárosában – ezúttal két helyszínen. A Mária-szobornál állítják fel a város karácsonyfáját, itt hétvégente a látványos fényfestés mellett kínálják majd forró karácsonyi italaikat, ételkülönlegességeiket, kézműves termékeiket az árusok. Újdonság, hogy négy év után visszatérnek az ünnepi fények és a jellegzetes adventi faházak városunk Fő terére is. Itt kap helyet a betlehem és az adventi kalendárium.

A hagyományoknak megfelelően minden adventi vasárnap 18 órakor a Szentháromság-szobor lábánál gyújtják meg az újabb és újabb gyertyát a város adventi koszorúján (a negyedik alkalom december 23-án, szombaton lesz), így készülve legmeghittebb közös ünnepünkre.

SopronFest 2024

Az ideinél kétszer több vendéget vár 2024-ben a SopronFest – jelentették be a szervezők. Jövőre május 17–18–19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén tartják a fesztivált a Lövérekben, de városszerte már egy héttel korábban kulturális programok százai várják a közönséget. Több népszerű zenekar is fellép majd a fesztiválon, amelynek részletes programját november 27-től mutatják be. További részletek a Soproni Téma hivatalos Facebook-oldalán, valamint jövő heti újságunkban.

Sport

Folytatás az Eb-n

A magyar labdarúgó-válogatott a második félidőben hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a vendég montenegrói csapatot a vasárnapi Eb selejtezőmérkőzésen, így csoportelsőként végzett, és a második kalapból várhatja december 2-án a jövő évi kontinensviadal hamburgi sorsolását. A telt házas Puskás Arénában aratott sikernek köszönhetően a nemzeti együttes 12 találkozó óta nem talált legyőzőre, és 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet. Szoboszlai Dominik, aki két gólt is szerzett, elsősorban a magyar labdarúgó-válogatott csapatszellemét dicsérte.

Az SC Sopron utánpótlásában pallérozódó Balogh Botond kezdőként lépett pályára a nemzeti tizenegyben, és remek teljesítményével, a meccset végig játszva aktívan kivette a részét a győzelemből.


A csoport élén

A Győr és a Ferencváros is nyert a hétvégén a női kézilabda BL nyolcadik fordulójában. Előbbi csapat 16 ponttal vezeti csoportját, utóbbi jelenleg a hatodik helyen áll.

Cselgáncsérmek

A 90 kilós Sáfrány Péter arany-, ugyanebben a kategóriában Nerpel Gergely, valamint a női 78 kilóban Sági Nikolett bronzérmet nyert szombaton a potsdami U23-as cselgáncs Eb-n.

Soproni fiatalok

Vasvilla technikum – születésnapi ünnepség

10 millió forintos támogatást kap eszközfejlesztésre a Vasvilla. Mint arról lapunkban is beszámoltunk (Vasvilla 35 – korszerű képzés, Soproni Téma, 2023. november 22.), 35 éve nyitotta meg kapuit a Vas- és Villamosipari Technikum, ezt múlt szerdán ünnepelték az iskolában. A rendezvényen Bokor Ákos, az intézmény igazgatója emlékezett vissza az intézmény történetére. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: büszke arra, hogy az iskola képzése lépést tud tartani a rohamosan fejlődő világ elvárásaival.

Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a város üzleti közössége nevében emlékérmet és díszoklevelet nyújtott át Bokor Ákosnak.

Kuntár Csaba, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: hamarosan újabb homlokzati felújítások kezdődnek, emellett megújul a kollégium konyhája, a tanműhely területén hamarosan egy új, 200 négyzetméteres épületet emelnek, és elektromosautó-labort is kialakítanak. Az iskola 10 millió forintos támogatást kap eszközfejlesztésre.

Sztárok

Licit a természetfotókra

December 1-ig lehet még licitálni a természetfotókra – idén is megszervezik a Fotósok egy jó célért jótékonysági gyűjtést. A kezdeményezést három éve indította Kránitz Roland, azóta több fotós is csatlakozott a felhíváshoz. A befolyt összegből a Szent Márton Gyermekmentő Alapítványt (Gyermekrohamkocsi), a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt, és egy rászoruló családot támogatnak. A győztes licitálók habkartonra nyomtatva, harmincszor negyven centiméteres méretben kapják meg a fotókat. További részletek a Soproni Téma Facebook-oldalán.

Fotó: Kránitz Roland

Buli van!  – zenei ajánló: Sopronban a Junkies

November 24., péntek, Hangár Music Garden, 20 óra kapunyitás, 20.30 Don Gatto, 21.45 Junkies

November 24-én ismét Sopronban, a Hangárban lép fel sokak kedvence, a Junkies. Az 1993-ban alakult csapat Magyarország egyik legnépszerűbb punk–rock együttese. A vendég ezúttal a Don Gatto.



Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek