Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Séta a nők egészségéért
A rózsaszín a mellrák elleni küzdelem színe – ezért is sétáltak pink lufikkal Sopronban. Fotó: Filep István

Séta a nők egészségéért

| Elek Szilveszter | Panoráma

Többtucatnyian vonultak végig rózsaszín lufikkal a kezükben Sopron utcáin – múlt szerdán ismét pink sétát tartottak. A rendezvénnyel a mellrákbetegségre, valamint annak megelőzésére hívták fel a figyelmet.

Hatodik alkalommal szervezték meg a pink sétát Sopronban – ezúttal is a Fő téren, a városháza előtt gyűltek össze a résztvevők.

– Ugyan ilyen séta csak egyszer van egy évben, mi, a résztvevői minden nap teszünk azért, hogy nőket figyelmeztessünk és mentsünk meg – mondta dr. Pásztor Enikő szervező.

– Ez a rendezvény is azt üzeni, hogy a megelőzés, a szűrővizsgálatok kulcsfontosságúak – hívta fel a figyelmet dr. Farkas Ciprián. Sopron polgármestere nemcsak köszöntötte a séta résztvevőit, hanem ő maga is velük tartott.

Dr. Hoffer Krisztina, a Soproni Gyógyközpont osztályvezető főorvosa kifejtette: a szűrés lényege, hogy a kezdeti szakaszban lévő, még nem tapintható méretű daganatot észrevegyék. A résztvevőket arra kérte: azokat a környezetükben lévő hölgyeket, akik az elmúlt két évben nem voltak szűrésen, biztassák a vizsgálatra. A részvételi arány ugyanis még mindig alacsony…

A rendezvényhez több szervezet is csatlakozott, így az Együtt Könnyebb Daganatos Betegek Soproni Klubja is. – Fontosnak tartom ezt a rendezvényt, hogy a közösség erejével felhívhassuk a figyelmet erre a témára, mert együtt könnyebb. Klubunkból 15-en vettek részt ezen a sétán – tudtuk meg Buzgó Zsoltné Ági klubvezető-helyettestől.

A rendezvényen részt vett Péli Nikoletta, a Soproni Szociális Intézmény vezetője, önkormányzati képviselő is.

Mint arról lapunkban is írtunk, október a mellrák elleni küzdelem hónapja (Legyen rendszeres az önvizsgálat!, Soproni Téma, 2024. október 9.). Az iskolai őszi szünetben, október 28–29–30–31-én 8 és 12 óra között a 45 és 65 év közötti hölgyek behívólevél és időpont-egyeztetés nélkül részt vehetnek a mammográfiás szűrésen a Soproni Gyógyközpontban.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Soproni kalandozások

Soproni kalandozások

2025. 05. 07. | Köves Andrea

Nagy népszerűségnek örvendenek a Tourinform iroda sokszínű tematikus sétái, amelyek nemcsak a turistáknak, hanem a soproniaknak is izgalmas kalandozás...