Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Szívügyem a faültetés”

Dr. Varga Mária – azért szeretem Sopront – mert megannyi emlék, szépség ide köt

„Szívügyem a faültetés”

| Köves Andrea | Panoráma

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik. Sorozatunkban a városhoz kötődő, közismert emberek vallanak soproniságukról. Ezúttal dr. Varga Mária nyugdíjas környezetvédelmi szakmérnököt kérdeztük.

– Annyi, de annyi emlék, meghatározó érzés, történet, szépség kapcsol Sopronhoz már gyermekkoromtól fogva, hogy szinte lehetetlen válogatni belőlük, de próbálok néhány számomra meghatározó értéket kiemelni – kezdte dr. Varga Mária. – Az épített környezetünk közül az egyik nagy álmom megvalósulásával, a Várfal sétánnyal kezdem a sort. Már évtizedek óta foglalkoztatott, hogy valahogy meg kellene menteni az eredeti küldetésének megfelelően ezt a történelmi sétautat a városfalak tövében, csodaszépen sikerült mindez. Az egész környék nagyon kedves számomra a Szent György-templommal együtt, ahol egykor szolgálatot teljesített a nagybácsim, dr. Németh Alajos. A legsötétebb korszakokban is emberségével, az elesettek felkarolásával, örök derűjével igazi példaképpé vált.

Dr. Varga Mária szívéhez közel áll a brennbergi, a bányászok védőszentjéről elnevezett Szent Borbála-templom is, amelyet közadakozásból építettek a 20. század első felében. Ahogy ő fogalmazott: – A templom belseje rendkívüli melegséget sugároz, hiszen a számomra oly kedves fából készült.

Ugyanilyen szeretettel említi a bánfalvi hegyi templomot, csodálattal tölti el, hogy milyen szépen gondozott virágok illatoznak itt. Aki ismeri dr. Varga Máriát, mindezen nem lepődik meg, hiszen életét tette a növények gondozására, gyógyítására. A szelídgesztenyefákat megtámadó pusztító betegség megfékezésében oroszlánrészt vállalt, bár ő csak szerényen annyit mond: „Ez igazi csapatmunka volt”. Minden évben többször is felsétál a szeretett szelídgesztenyefáihoz vezető, meredek erdei úton, és boldogan látja, hogy a fák egészségesek. Szívesen időzik az Erzsébet-kert árnyas fái alatt is, ahol külön öröm számára, ha családokkal vagy óvodás, kisiskolás csoportokkal találkozik.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek is megismerjék és élvezzék a természet, az erdő ajándékait, ezért is megtisztelő, hogy részt vehetek a brennbergi gyermek és ifjúsági tábort támogató alapítvány munkájában – folytatta dr. Varga Mária. – Szívügyem a faültetés is, ennek egyik legszebb példája a Páneurópai Piknik Emlékhelynél található Akadémiai Emlékerdő (felvételünkön). 2000-ben, a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 175. évfordulójára létesítették a magyar erdészek kis levelű hársakból, azóta minden évben egy fát ültetnek november 3-án, a magyar tudomány napján. Aki ott sétál a sokasodó fák között, egyszerre érezheti a múltat, a jelent és a jövőt is.

Dr. Varga Mária 1944-ben született Sopronban, a gimnáziumi érettségi után először növényvédelmi szaktechnikus képesítést szerzett, majd 1972-ben agrármérnökként diplomázott, 1981-ben avatták mezőgazdaság-tudományi doktorrá. A megyei növényvédő állomáson közel négy évtizedig dolgozott különböző feladatkörökben. Jelentős eredményeket ért el kollégáival együtt a szelídgesztenye-kéregrák megbetegedésével kapcsolatos kutatásával. A dió behurcolt kártevője – a dióburok-fúrólégy – elleni védekezési lehetőségek vizsgálatával hozzájárult a súlyos kártétel veszélyességi küszöb alá szorításához. Szakmai tapasztalatait hazai és nemzetközi konferenciákon is megosztotta. Közéleti szerepet is vállalt, nyolc évig volt Sopron önkormányzati képviselője. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Egy boldog élet színtere

Egy boldog élet színtere

2025. 03. 19. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....