Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tízéves a lövéreki templom
Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök celebrálta a szombati jubileumi szentmisét. Fotó: Filep István

Tízéves a lövéreki templom

| Bertha Ágnes | Panoráma

10 éve szolgálja az Alsó-Lövérek híveit Sopron legújabb plébániatemploma. Az elmúlt évtizedben a természetbe simuló templom közösségei, valamint rendezvényei révén beépült az ott élők életébe.

Marics István 9 éve plébánosa a Szent Margit-templomnak. A 2015-ös templomszentelésen püspöki szertartóként vett részt, ő készítette elő és vezényelte le a liturgiát, majd másfél évvel később átvette a plébánia feladatait.

– Bár a villakatedrálisnak nevezett kápolna nagyon közel állt az itteni családokhoz, az új templomot nagyon hamar megszerettük és „beimádkoztuk” – hangsúlyozta Marics István. – Templomunk élő kövei, a nyolc közösségünk – ministránsok, Juliáneum Énekkar, Engesztelő Imacsoport, Rózsafüzér Társulat, házas- és Apor-csoport, valamint 2 Biblia-körünk – kiveszi a részét a plébánia életének, programjainak megszervezéséből, akárcsak az idén megújuló plébániai tanácsadó-testületünk is.

Az elmúlt évek nemcsak imádkozással, de munkával is teltek. Az altemplomban urnatemetőt hoztak létre az 1. ütemtervben 742 urnahellyel, a 2. ütemben még mintegy 2000 helyet alakítanak ki. Tavaly a parkoló díszburkolata is elkészült, korábban a parkoló és a templom közötti rámpát átépítették lépcsőre. Megújult a sekrestyebútor, a szentélybe új székek kerültek a ministránsoknak. – Nagy álmunk egy sípos orgona beszerzése, amely nemcsak a liturgiában, de hangversenyezésre is alkalmas – mondta Marics István.

A plébánia épülete is új köntöst öltött: a kápolna helyén kialakították a Hetény-termet, amely fontos közösségi tér lett, itt hétköznaponként zongoraoktatást is tartanak. Az egykori sekrestyében dr. Hetény János a templomnak adományozott hagyatékára alapozva könyvtárat hoztak létre, a verandán ebédlő, fogadó- és váróhelyiség jött létre, valamint az irodahelyiség is megszépült. A templom és a plébánia közötti zárt udvart tavaly burkolták, a közösségek és a hívek ezt is használhatják összejövetelekre. Az épületek körüli kerteket az elmúlt években többször is díjazták a Virágos Sopronért környezetszépítési versenyen.

– Templomunk elsősorban istentiszteletre rendelt épület, emellett meghitt otthonává vált az itt élőknek, de szeretettel várunk minden érdeklődőt: a hagyományos Lővéri estéket minden hónapban megszervezzük – tette hozzá a plébános.

A templom építésekor alapították az Árpádházi Szent Margit-díjat is.

Plébánia- és templomtörténet: Az 1930-as években indult a Lövérek hitélete: a domonkos rendi szerzetesek a megvásárolt Töpler villában kápolnát létesítettek, amelyet dr. Apor Vilmos püspök szentelt fel 1945-ben. Egy új templom terveit pedig évtizedek óta álmodták az itt lakók plébánosaik, kiemelkedően dr. Hetény János, Milus Ferenc és Bognár István támogatásával. Az alapkőletételre 2013-ban került sor, majd az új templomot pontosan 70 évvel az elődje után, 2015. március 1-jén szentelte fel Pápai Lajos megyéspüspök.

A szombati jubileumi szentmisét Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök celebrálta Marics István és Bognár István, jelenlegi és a korábbi, templomépítő plébános társaságában, a soproni papság koncelebrálásával. A rendezvényen részt vett dr. Fodor Tamás volt polgármester, dr. Barcza Attila és Firtl Mátyás, jelenlegi és korábbi országgyűlési képviselő, Mágel Ágost és Abdai Zsolt, a Lövérek képviselői, Supka-Kovács Tamás, a templom vezető tervezője, valamint dr. Weltler Magdolna, Szokolay Sándor özvegye is.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Egy boldog élet színtere

Egy boldog élet színtere

2025. 03. 19. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....