Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Véget ér a Demencia Információs Órák sorozata Sopronban

Véget ér a Demencia Információs Órák sorozata Sopronban

| Munkatársunktól | Panoráma

A 12 alkalmas, egy éven át rendszeresen tartó képzés során szakemberek nyújtottak támogatást akár több száz érintett családnak – mindezt kidolgozott tematika alapján, könnyen érhető nyelvezettel és praktikus magyarázatokkal. Az utolsó soproni előadás március 10-én lesz.

A szeptember 21-i első soproni DIÓ alkalom közel 50 érdeklődót vonzott, az utolsó, 12. előadás március 10-én lesz a hűség városában.

"A demenciával kapcsolatos tudás széleskörű terjesztésén túl a programsorozat célja az volt, hogy felszámoljuk a demencia-gondozást jellemző bezárkózás okait, valamint az is, hogy a gondozó családokat olyan ismeretekhez juttassuk, amelyek a mindennapok szintjén nyújtanak professzionális gyakorlati segítséget számukra” – mondta el Németh Zoltán, az INDA program szakértője.

Hazánkban közel 250 ezer ember él demenciával. Az érintettek száma, a hozzátartozókkal együtt meghaladja a 1 millió főt is, ami a teljes magyar lakosság 10%-át jelenti. Az INDA program keretében a Katolikus Szeretetszolgálat és konzorciumi partnerei 2019 októberétől egyedülálló módon először ingyenes képzést szerveztek hat városban (többek között Győrben és Székesfehérváron), a demenciával élők hozzátartozói részére, Demencia Információs Órák (DIÓ) néven. A projekt alapüzenete: VAN SEGÍTSÉG! A programsorozatözvetlen célcsoportjai mindazok, akik otthonukban ápolnak demenciával élő családtagot. 2022-ben további két helyszínen indult el a Demencia Információs Órák megvalósítása: Sopronban és Lajosmizsén.

A Katolikus Szeretetszolgálat olyan egyházi szervezet, amely ma a szociális szféra kiemelkedő tagjaként nem csupán intézményeket tart fent, hanem országos módszertani központként is működik: több olyan projekt felelőse és elindítója, amelyek a társadalom minden tagját érintik.

Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója elmondta: "a Szeretetszolgálat a kezdetektől fogva felkarolta a társadalom egészét érintő, mégis perifériára szorult kérdésköröket. Ilyen például a demencia kérdésköre, amely szinte minden családot érint ma Magyarországon, mégis keveset vagy szinte egyáltalán nem beszélnek róla."

További részletek a demencia.hu oldalon és a DIÓ – Demencia információs órák Sopronban facebook oldalon.

Kapcsolódó cikkek