(13.) Szarka Árpád (1915–1995) visszahúzódó, halk szavú ember volt, aki az életről, az élet szeretetéről vallott felfogását grafikáin, festményein fejezte ki. Realista alkotóként a kiválasztott valóságrészletet úgy tudta ábrázolni, hogy egyúttal érzékeltette személyes kötődését, viszonyát is a műve tárgyához. Amikor egy-egy képén megörökítette Sopron és a város környékének jellegzetes részletét, akkor a teremtett világ iránti rajongását is megmutatta. Valahányszor találkoztunk, beszélgetésünk első témája a Széchenyi-gimnázium volt, ahol ő is tanult, majd később, 1948-tól nyugdíjazásáig tanított. A második témánk természetesen a festészet volt, elmondta, mivel foglalkozik éppen, legutóbbi találkozásunk óta hogyan alakult a város kulturális, művészeti élete. Ilyenkor nagyon sok aktuális információt kaptam tőle, amit aztán újságírói munkámban fel tudtam használni.

Szarka Árpádnak számos egyéni tárlata volt, de leginkább a Festőteremben 1985-ben rendezett életmű-kiállításának fogadtatása jelentette számára azt, hogy művészetében jó irányban kötelezte el magát. Egy címemre küldött, grafikájával illusztrált levelezőlapon erről így írt: „A mai napon már nem nyílt meg a Festőterem kapuja, hogy fogadja kiállításom nagyszámú látogatóját. Emlékezetes lesz ez a tárlat, mert megmozgatta a várost, és visszacsalogatta a közönséget a sokszor bizony nagyon kongó kiállítóhelyiségbe. Ne gondold pillanatra sem, hogy ezt a sikert magamnak tulajdonítom! Bebizonyosodott ismét, hogy a közönségnek nem kellenek a rajzolt, festett, nyomott, spriccelt képrejtvények, hanem egyszerű, közérthető, természetelvű ábrázolások kellenek, úgy, hogy azokban gyönyörűségük is teljen. (…) Különben a nyitva tartás alatt sok vendégem volt, meglátogatott többek között Szalatnyay Szepi, testi-lelki jóbarátom is, akivel művészi hitvallásunk is közös.”. (Szepi, azaz Szalatnyay József, a vibráló személyiségű festőművész, aki Kodály Zoltánról a leghitelesebb portrét készítette, engem is barátságába fogadott, vele és feleségével, Dénes Zsófiával, Ady Endre egykori jegyesével számtalan alkalommal találkoztam budavári, Úri utcai lakásukban és a soproni szívszanatóriumban, a részükre külön berendezett szobában. Ám ez egy másik történet!)

Most, hogy idemásoltam Szarka Árpád 1985. október 21-ével dátumozott levelét, folyvást arra gondoltam, hogy ő elérte azt, amire minden alkotói indulattal megáldott/ megvert ember vágyik, hogy megértéssel, nyitott szívvel és lélekkel fogadják, amit létrehozott. Hogy nem létezett és nem alkotott hiába! Neki megadatott! (Folytatjuk.)

Aki a múltról mesél: Kloss Andor 1941-ben született Sopronban. A Széchenyi István reálgimnáziumban érettségizett, majd a debreceni egyetemen magyar–történelem szakon diplomázott. 1966 és 1974 között a soproni Roth erdészeti technikumban volt kollégiumi nevelőtanár. 1974 és 1994 között a Kisalföld munkatársa, 1989 és 1994 között a lap főszerkesztője volt. 1985 és 1989 között az újságírói, szerkesztői munkája mellett a győri Műhely című folyóirat főszerkesztőjeként, 1994 és 1998 között pedig egy budapesti kiadó nyolc megyei napilapjának koordinátoraként dolgozott. 1998 és 2005 között a Tvr-hét lapcsalád főszerkesztője, 2005 és 2012 között kiadója tanácsadója volt. Válogatott jegyzetei, interjúi, tanulmányai több kiadásban is megjelentek. 

Következő rész

Előző rész