(14.) Becht Rezsővel (1893–1976) személyesen csak egyszer, még gimnazista koromban találkoztam. A Liszt Ferenc Művelődési Központban meghallgattam Friedrich Károly legendás soproni idegenvezető Szép Sopron című diavetítéses előadását. Ezen részt vett Becht Rezső is, sőt, emlékezetem szerint az előadás után felszólalt, és kedves szavakkal méltatta Friedrich város iránti szeretettől átitatott előadását és a hatásos felvételeket (amelyek egyébként a hűség városát szebbnek láttatták, mint amilyen akkoriban valójában volt). Hogy az esemény időben milyen távol történt, jól mutatja, hogy akkoriban a központ előtt még hatalmas lombozatú vadgesztenyefák álltak, az épület előtti teret, a Templom utca vonaláig míves kovácsoltvas kerítés vette körül. Kijövet megszólítottam Becht Rezsőt. Én többnyire kérdeztem, ő pedig a maga visszafogott, óvatos módján válaszolt. Megemlítette, hogy korábban rendszeresen megjelentek írásai a vezető bécsi és prágai lapokban, ahol az általa németre lefordított magyar költők versei is napvilágot láttak. Élénk volt a városban az irodalmi élet (pontosabban az irodalmi közélet), a magyar irodalom jeles képviselői rendszeresen ellátogattak Sopronba, felolvasó- és vitaesteket tartottak. Különösen Móricz Zsigmondról szólt elismerően. Mindezekről, némi szomorúsággal az arcán, úgy beszélt összefoglalóan, mint „Sopron elsüllyedt irodalmi életéről”. Visszatekintve erre az egyszeri személyes találkozóra, mai napig fájlalom, hogy nem került sor újabbakra, hogy nem kerülhettem közelebb Becht Rezső rendkívül érdekes személyiségéhez, a világutazóhoz, az íróhoz, műfordítóhoz (ő ültette át latinból magyar nyelvre Georgius Agricola középkori szerző A bányászatról és kohászatról című művét), nem utolsósorban a Lövérek rajongójához.

Alkonyi éveiben a Bűvös henger című önéletrajzán dolgozott, amelyről úgy rendelkezett, hogy személyi megsértettségeket kerülendő, csak halála után jelenhet meg. Turbuly Éva szöveggondozásában a sopronanno internetes kiadás rendszeresen közöl részleteket, de a mű csak nem akar megjelenni. Mondanom sem kell, nagy kár, mert általa az olvasó nemcsak a szerzőhöz kerülhetne közelebb, hanem ahhoz a zaklatott huszadik századi korhoz is, amelyben élnie adatott. Úgy gondolom, valamiféle elkötelezett helyi, polgári összefogás pontot tehetne a kiadás körüli bénultságra, tehetetlenségre. Jó példaként hivatkozhatok Dér Zoltán Maximum című visszaemlékezéseinek megjelentetésére (Sopron, 2021), ami néhány tanítvány éveken át tartó áldozatos munkáját dicséri. (Folytatjuk.)

Aki a múltról mesél: Kloss Andor 1941-ben született Sopronban. A Széchenyi István reálgimnáziumban érettségizett, majd a debreceni egyetemen magyar–történelem szakon diplomázott. 1966 és 1974 között a soproni Roth erdészeti technikumban volt kollégiumi nevelőtanár. 1974 és 1994 között a Kisalföld munkatársa, 1989 és 1994 között a lap főszerkesztője volt. 1985 és 1989 között az újságírói, szerkesztői munkája mellett a győri Műhely című folyóirat főszerkesztőjeként, 1994 és 1998 között pedig egy budapesti kiadó nyolc megyei napilapjának koordinátoraként dolgozott. 1998 és 2005 között a Tvr-hét lapcsalád főszerkesztője, 2005 és 2012 között kiadója tanácsadója volt. Válogatott jegyzetei, interjúi, tanulmányai több kiadásban is megjelentek. 

Következő rész

Előző rész