(5.) Sokat köszönhetek azoknak a többé-kevésbé rendszeres találkozásoknak, amelyeket a Bauer házaspár (Gabriella és Tibor, a gépipari technikum magyartanára) a Kossuth utcai házukban, meg a hozzá tartozó árnyas kertben tartott. A kerítésen túl a GYSEV Ausztriába tartó vagy onnan érkező szerelvényei zakatoltak, a közeli Smauser vendéglőből pedig vidám kurjongatások meg néha szenvedélyes szóváltások éles hangjai hullámzottak felénk, de ez minket nem zavart különösebben. Hiszen ilyenkor a szellem magasabb szféráiban, az esztétika, a szép, a jó és az igaz emelkedett és tágas birodalmában vélhettük magunkat. Az összejöveteleken rajtam kívül rendszeresen jelen volt Maros László, Heidecker György, Kóczán Péter és Czobor László gimnáziumi évfolyam- és osztálytársam. Egy-egy alkalommal megjelent Fehér Pál, aki akkoriban a Kisalföld című megyei lap munkatársa volt és Hárs György, a már országosan ismert költő.

A beszélgetések témája rendkívül változatos volt. Gyakran szó esett az avantgárd mozgalmakról és szerzőkről, a pszichoanalízisről (Sigmund ­Freud), az egzisztencializmusról (Albert Camus, Jean-Paul Sartre, Ferdinand Celine), az újkori filozófia talányos mesteréről, Ludwig Wittgen­steinről, különös tekintettel fő művére, a Logikai–filozófiai értekezésre. Sok szó esett Lukács György A különösség mint esztétikai kategória és Füst Milán Látomás és indulat a művészetben című könyvéről. Hosszasan elemeztük James Joyce Dublini emberek című elbeszélésgyűjteményét, Friedrich Dürrenmatt és Max Frisch egy-egy prózai és drámai művét, s ezekkel kapcsolatban az ironikus megközelítés szerepét a modern elbeszélőművészetben.

Figyelemmel kísértük a Nagyvilág című, havonta megjelenő világirodalmi folyóiratban közölt irodalmi szövegeket, elemzéseket. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy milyen nagy érdeklődéssel vártuk a Nagyvilág új számának megjelenését. Ebben a világirodalom iránti érdeklődésünkön túl nyilván közrejátszott a bezártság és az abból való menekülés igénye is, amiben ténylegesen és szellemileg éltünk, különösen a nyomasztó ötvenes években.

Évtizedek távlatából visszatekintve úgy látom, a Kossuth utcai beszélgetések, eszmecserék, néha viták (merthogy természetesen ilyenek is voltak), jelentősen hozzájárultak esztétikai értékrendszerem kialakulásához, általuk meglehetősen széles körű irodalmi, történelmi tudás birtokában kezdhettem meg egyetemi tanulmányaimat. Másként fogalmazva, volt mire alapoznom a felsőfokú ismereteimet. Mindezért el nem múló hálával tartozom a Bauer házaspárnak!

A korra jellemző, hogy milyen nagy, szinte kultikus becsben tartottuk a könyveket. Még az akkor népszerű Olcsó Könyvtár sorozat egy-egy kötetének borítóját is becsomagoltuk. Amikor pedig olvasásra megkaptam Baueréktól Benvenuto Cellini önéletrajzának színes reprodukciókkal gazdagon illusztrált, akkor megjelent kötetét, nyomban celofánpapírba csomagoltam a borítóját. (Folytatjuk)

Aki mesél a múltról: Kloss Andor 1941-ben született Sopronban. A Széchenyi István reálgimnáziumban érettségizett, majd a debreceni egyetemen magyar–történelem szakon diplomázott. 1966 és 1974 között a soproni Roth erdészeti technikumban volt kollégiumi nevelőtanár. 1974 és 1994 között a Kisalföld munkatársa, 1989 és 1994 között a lap főszerkesztője volt. 1985 és 1989 között az újságírói, szerkesztői munkája mellett a győri Műhely című folyóirat főszerkesztőjeként, 1994 és 1998 között pedig egy budapesti kiadó nyolc megyei napilapjának koordinátoraként dolgozott. 1998 és 2005 között a Tvr-hét lapcsalád főszerkesztője, 2005 és 2012 között kiadója tanácsadója volt. Válogatott jegyzetei, interjúi, tanulmányai több kiadásban is megjelentek. 

Következő rész

Előző rész