Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A betűk világában
Tárkányi Tirca, Kónya Máté és Nárayné dr. Tóthfalussy Zsófia, valamint Deák Máté az írói önképzőkör egyik összejövetelén. Fotó: Filep István

Heti egyszer, a 8. órában gyűlnek össze a kör tagjai

A betűk világában

| Madarász Réka | Soproni fiatalok
Néhány év kihagyás után ismét működik írói önképzőkör a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban.

Annak idején még az iskola volt tanára, Holpár Gabriella indította el az írói önképzőkört, ahol rendszeresen hirdettek irodalmi pályázatot is.

– Rendkívül fontos volt számomra, hogy Holpár tanárnő szellemiségében élesszük újjá az önképzőkört, az ő vezérelveit kövessük, és az ő humánus, emberbarát módján vigyük tovább – tudtuk meg Nárayné dr. Tóthfalussy Zsófiától, a kör vezetőjétől. – Minden most alakul ki, még csak négy állandó résztvevőnk van, ők viszont igazi nagyágyúk: hihetetlenül kreatívak és termékenyek.

A kör tagjainak neve ismerősen csenghet olvasóinknak, ugyanis a lírai alkatú Deák Mátét, az élet- és formaművész, a város „zöldítése” mellett elkötelezett Kónya Mátét, a sci-fi témákért rajongó Tárkányi Tircát már bemutattuk újságunkban. Rajtuk kívül még a mélyen vallásos, a művészet érzelmi oldalát megragadó Bene Balázs tartozik az állandó tagok közé.

– Heti egyszer, nyolcadik órában gyűlnek össze a kör tagjai a rajzteremben – folytatta Nárayné dr. Tóthfalussy Zsófia. – A kapott feladat alapján készült munkáját mindenki felolvassa, beszélgetnek róla, és javaslatokat tesznek egymásnak arra vonatkozóan, hogy mit lehetne még kihozni az adott írásból.

Deák Máté most küldte el hat költeményét egy pályázatra, és úgy érzi, sokat fejlődött az önképzőkör hatására, ráadásul még új műfajokkal is kísérletezik. Tirca motivációt kap ahhoz, hogy írjon, Kónya Máté pedig a görcsös mindennapokat igyekszik egy tető alá hozni az alkotói önkifejezéssel. 

Kapcsolódó cikkek

Új szakok a Benedeken

Új szakok a Benedeken

2023. 01. 25. | Madarász Réka

Három új szak: sportszervezés, szakoktató, humánökológia is indul a következő tanévtől a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán.

Bori fuvolistának készül

Bori fuvolistának készül

2023. 02. 01. | Madarász Réka

Viszonylag későn kezdett el fuvolázni, mégis sikert sikerre halmoz Varga Borbála, aki legutóbb egy nemzetközi versenyen ért el első helyezést. A külön...