A fotózás hobbi maradt
2024. 09. 18. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pellinger Zsófia még kilencedikes széchenyis...
Egy rothos diák, Dülk Dániel nyerte meg az erdész technikus OSZTV-t. A Zirc környéki fiú a Soproni Egyetemre jelentkezett, a diploma után pedig erdőmérnökként szeretne elhelyezkedni.
Idén Szegeden a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum adott otthont az erdész technikusok országos szakmai tanulmányi versenyének. Az írásbeli fordulón még körülbelül száz diák indult, innen a döntőbe a legjobb 15 versenyző jutott be. A válogatott mezőnyben hét rothos tanuló, köztük Dülk Dániel is szerepelt. A háromnapos döntőt Szegeden rendezték meg.
– Az első nap lövészet volt, a második napon gyakorlati versenyszámok, a harmadikon pedig a szóbeli és a felismerés – mesélte Dani. – A legnehezebbnek a trófeabírálatot találtam, melynek során a természetbe kihelyezett trófeákról kellett távcsővel megállapítanunk a tőlünk való távolságukat, a súlyukat, a korukat és a lőhetőségüket.
A kimerítő három nap után óriási volt az izgalom, ugyanis az már ott, helyben kiderült, hogy ki lett az első három helyezett, azonban a köztük lévő sorrendet csak a Szakma Sztár fesztiválon tudták meg. Danit nagyon meglepte a győzelem, mivel csak a 3. helyezésre érezte magát esélyesnek. A fiatalembernek a jövőjéről határozott elképzelései vannak.
– Még gyerekként otthon, Nagyesztergáron egy erdész mellett láttam bele a szakma rejtelmeibe – mesélte. – Utánanéztem, hogy hol szerezhetnék én is ilyen képesítést, és mivel a Rothról azt hallottam, hogy itt magas színvonalú az oktatás, ide jelentkeztem. Tanulmányaimat a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán folytatom, a diploma után pedig erdőmérnökként szeretnék elhelyezkedni otthon.
Dülk Dániel a szabadidejét legszívesebben a természetben tölti: túrázik, gombászik. Most már könnyebb dolga van, ugyanis első helyezettként mentesült a szakmai vizsgák alól. A versenyre Varga Rita tanárnő és a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumának erdészeti munkaközössége készítette fel.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pellinger Zsófia még kilencedikes széchenyis...
Előbb tudott rajzolni, mint beszélni Józsa Ambrus Dávid, aki a nyolcadik osztály befejezése után gimnáziumba, majd képzőművészeti pályára készül. A hu...