Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A népi dallamok bűvöletében
Kerkeni Emma Saida fellépett a kultúra napi városi rendezvényen is a Munkácsy teremben, ahol szintén népdalokat énekelt.

Kiemelt arany minősítést kapott a népdaléneklési verseny vármegyei fordulóján

A népi dallamok bűvöletében

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A népzene iránti rajongását édesanyjától örökölte Kerkeni Emma Saida. A tizedikes berzsenyis lány citera mellett zongorán is elkezdett játszani. Fogorvosnak készül, és biztos benne, hogy a zene a mindennapjai része marad.

Nem véletlen az idegen hangzású név: Emma édesapja ugyanis tunéziai, a Saida nevet pedig a nagymamája után kapta. Mivel gyerekkora óta úgy beszélnek egymással, hogy apukája arabul szól, Emma pedig magyarul válaszol, nemcsak az édesapja tanulta meg a nyelvünket, hanem Emma is kiválóan beszél tunéziai arabul. A kedves és szép, ugyanakkor szerény lány emellett még nagyon sok mindenhez ért: többek között énekel, citerázik és zongorázik.

– Az éneklés és a népi hagyományok ápolása édesanyámtól jött, aki szolfézstanár a Hunyadi AMI-ban, és otthon is mindig énekel – mesélte. – Hatéves koromban ő vitt el a citeracsoportjába, ahol kedvet kaptam a hangszerhez. Azóta is Horváth Krisztinánál tanulok, most a Kenderkóc csoportban. Zongorázni már gyerekkorom óta szerettem volna, végül is közel három éve kezdtem el a Hunyadi AMI-ban Horváthné Török Adél tanárnőnél.

Emma számára meghatározó élmény volt, amikor az édesanyjával Navratil Andreánál jártak. Sokat segített a fejlődésében, hogy a Liszt Ferenc-díjas népdalénekes hangfelvételeket küldött át nekik, amelyek alapján tudta gyakorolni például a díszítéseket. A tehetséges lány a Berzsenyi Líceum nyolcosztályos gimnáziumi képzésére jár, és a jövőjéről rendkívül határozott elképzelései vannak.

– Volt szó arról is, hogy konziba vagy a zeneakadémiára megyek, de mivel érdekel a biológia és a kémia is, fogorvos szeretnék lenni – tette hozzá Emma. – Később talán elvégzem még a citera- vagy az énektanár szakot is, de ha azt nem is, abban biztos vagyok, hogy a zene mindig az életem része marad.

Emma több népdaléneklési versenyen vett részt, ahol díjazták a tehetségét. Tavaly a KÓTA országos népzenei minősítőn arany minősítést szerzett, tavalyelőtt pedig Vass Lajos Nagydíjat kapott. 

Kapcsolódó cikkek

Szenvedélye a közlekedés

Szenvedélye a közlekedés

2025. 01. 29. | Madarász Réka

Ahogy minden évben, idén is támogatja a soproni önkormányzat a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatalokat. A Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj ö...