Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Botond és a Tévémaci esete
Hegedüs Botondot egy koncerten magával ragadta a fagott hangja, azóta ő is ezen a hangszeren játszik. Fotó: Németh Péter

A Hegedüs fiúk vonzódnak a fúvóshangszerekhez, együtt is zenélnek

Botond és a Tévémaci esete

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Hegedüs Botond évek óta fagottozik, az utóbbi hónapokban pedig kottaátiratokat készít, és a hangját fejleszti. A berzsenyis diák még nem döntötte el, hogy pszichoterapeuta vagy inkább politikus lesz-e.

Botond öccsét, Csanádot korábban már bemutattuk újságunkban (Csanádot vonzza a színpad, Soproni Téma, 2021. február 24.). Tízéves korában Boti is kacérkodott a színészkedéssel: édesapja Simon Péter szerepét játszotta a dESZKa Társulat Valahol Európában című musiceljében, és ő is elvállalt egy mellékszerepet. Mivel még nem volt elég érett a színészethez, és ideje se nagyon jutott rá, úgy döntött, meghagyja ezt a területet a testvérének. A fagottozásról azonban nem tett le ilyen könnyen.

– Másodikban láttam a Juventus Fúvószenekar fellépését a Széchenyi téren, és a fagott hangja magával ragadott – mesélte a vidám fiú. – Amikor megtudtam, hogy a Tévémaci zenéjében is ez a hangszer szól, végképp elköteleztem magam mellette. Akkor már egy éve jártam szolfézsra Szili Ágota nénihez. Kiderült, hogy ő oktatja a fagottot is, és nagyon örült a választásomnak, ugyanis fagottosokból mindig nagy a hiány.

Boti néhány éve elnyerte a Schedius-ösztöndíjat, és azt kiegészítve végre tudott venni magának egy saját hangszert. A családban négyen vannak fiútestvérek: a bátyja klarinétozik, Csani harsonázik, az öccsük pedig trombitál. A járvány első hullámának idején elkezdtek négyen fújni, a kottaátiratokat Boti készítette. A Berzsenyi Líceum karácsonyi koncertjén ünnepi műsort adtak.

– Két–három hónapja – Csani nyomán – magánénekórákra járok. A tanárom, Kun Olga azt mondta, hogy ezt a hangot nem szabad veszni hagyni, úgyhogy hetente egyszer gyakorlunk – folytatta a fiú. – A jövőmet mégsem zenei pályán képzelem el. Mivel nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, és érdekel a mentális betegségek háttere is, pszichoterapeuta szeretnék lenni. Jól rá tudok vezetni másokat arra, hogy rájöjjenek, mi a számukra megfelelő irány, több barátomat kisegítettem már a bajból.

Botinak azonban van egy B terve is: a kijárási korlátozás időszakában kezdett el a politika, a közélet iránt érdeklődni. Nem tartja kizártnak, hogy politológi

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...