Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Centenáriumi kisfilmek
Brieber Enikő papíralapú szabadulószobák online verzióját is elkészítette. Fotó: Filep István

A jövő tudósai című sorozatban már négy alkotás elkészült

Centenáriumi kisfilmek

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Száz éve vette fel a legnagyobb magyar nevét a Soproni Széchenyi István Gimnázium. A centenáriumi programsorozat részeként a diákok nyolc kisfilmet készítenek.

A jövő tudósai című filmsorozatban a széchenyis diákok valamely tudományterülethez kapcsolódó témát dolgoznak fel teljesen új szemszögből. Eddig négy kisfilm készült el, melyek a kiberbiztonságról, a környezetvédelemről, a mai kornak megfelelő oktatási módszerekről, illetve a természettudományok új megközelítéseiről szólnak. A videók egy részét a tanulók egyénileg, a többit csoportosan állították össze.

– A magyartanárom, Szentpáli Ágnes kért meg, hogy foglalkozzam egy online programmal, melynek segítségével kiselőadásokat, játékokat lehet létrehozni – mesélte ­Brieber Enikő 11.D osztályos tanuló. – Elkezdtem feszegetni a program határait. Kezdetben papíralapú szabadulószobák online verzióját készítettem el, majd önállóakat a saját ötleteim alapján. Ezeket magyarórán az osztállyal végigjátszottuk.


Enikő utolsó, a tavalyi tanév végén készült szabadulószobája az iskolában játszódik és a 10.-es tananyagot dolgozza fel. Minden egyes feladat versben van megfogalmazva, a kijutó kód pedig az a dátum, amikor az iskola felvette Széchenyi nevét: 1922. 05. 22.

– Innen jött az ötlet, hogy a tananyag egy részét is fel lehetne dolgozni ehhez hasonló, játékos formában, illetve a dolgozatok egy részét is ki lehetne váltani ezzel. A kisfilmemben ezzel a témával foglalkoztam – folytatta ­Enikő. – A másik ötletem, amellyel szintén élvezetesebbé lehetne tenni az oktatást, az a tantárgyak összevonása: több tantárgy keretében munkálkodnánk egy-egy közös projekten. Ilyen lehetne például a filmkészítés kötelező olvasmány alapján, melynek megvalósítása során bővítenénk irodalmi, történelmi ismereteinket, de a jelmeztervezés során a rajzkészségünket is fejlesztenénk.

A kisfilmeket az iskola You­tube-csatornáján és Facebook-oldalán lehet figyelemmel kísérni.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...