Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Döntőben az orsolyások
Ivanics Szilárd, Nagy Henrietta, Nikl Ágoston, Mészáros Hanna, Kovács Milán alkotja az orsolyás csapatot a megmérettetésen. Mindegyik diák orvosi pályára készül. Fotó: Filep István

A Semmelweis egészségverseny záró fordulóját a hétvégén rendezik

Döntőben az orsolyások

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A közelmúltban értesültek a Szent Orsolya Gimnázium 11. osztályos diákjai arról, hogy bekerültek a Semmelweis egészségverseny döntőjébe. A tanulók rengeteget készültek a négyfordulós megmérettetésre.

A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete ebben a tanévben tizedik alkalommal szervezte meg az egészségversenyt, melynek célja az egészségtudatos szemlélet terjesztése. A soproni Szent Orsolya római katolikus gimnázium csapata a következő tagokból állt: Ivanics Szilárd, Nikl Ágoston, Kovács Milán, Mészáros Hanna és Nagy Henrietta. A diákok mindegyike orvosi pályára készül. Felkészítő tanáruk Nagy Árpád volt.

– Az egészségverseny három online fordulóval kezdődött – mesélték a diákok. – Az első két megmérettetés tesztekből állt: a szervezők az előzetesen kiadott 20 tananyagot kérdezték ki 10–10 feladatsorban elosztva. Idén több mint 600 csapat jelentkezett a versenyre, melyből a tesztek eredményei alapján mindössze 100 maradt a harmadik fordulóra. Ez szintén egy online tesztsorral indult az eddig tanultakból.

Ez azonban még csak a kezdet volt. A diákoknak ezután egy projektmunkát is ki kellett dolgozniuk, melynek fő célja, hogy a társaikat egészséges életmódra nevelje. Erre mindössze egy hónapjuk volt.

– Több téma közül mi a táplálkozást választottuk, azon belül is a bélmikrobiomra helyeztük a hangsúlyt – folytatták a csapat tagjai. – Az előzetes értékelés után írnunk kellett egy hétoldalas tananyagot egészségtudatos tippekkel. Az ebből készült prezentációt háromszor a kortársainknak, egyszer pedig egy másik korosztálynak adtuk elő. Ezt megelőzően plakátot terveztünk az iskolába, illetve 5 posztot gyártottunk több közösségimédia-felületre, hogy népszerűsítsük a projektünket. Végül egy prevenciós órát is kellett tartanunk, melyen két olyan csoport vett részt, akik korábban már az előadásunkon is jelen voltak. Itt a diákokat csapatokra osztottuk, és az állomásokon legjobban teljesítőket díjaztuk is. Zárásként még egy összefoglalót is készítettünk, amiben grafikonnal összegeztük az előzetes és utólagos felmérés adatait. Ez alapján elmondhatjuk, hogy sikeresen teljesítettük azt, amit célunkként kitűztünk.

A diákok már nagyon várják a döntőt, melyet március 29–30-án rendeznek meg Budapesten, a Semmelweis Egyetemen.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Diákszínpad a Fenyő téren

Diákszínpad a Fenyő téren

2025. 04. 09. | Madarász Réka

12 éve működik töretlen lelkesedéssel a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola diákszínpada. A színjátszás nemcsak óriási örömet jelent a gyerekek...

Lilla, a kis művészlélek

Lilla, a kis művészlélek

2025. 04. 09. | Madarász Réka

Első helyezést ért el Dávid Lilla a Helyi érték című rajzpályázaton. A hunyadis kis elsős folyamatosan alkot, korábban is érdemelt már ki szép eredmén...