Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Életmentő széchenyisek
A széchenyis csapat tagjai: Máté Zsófia, Fandák Ajándék, Horvath Dária, Berger Rebeka, Tóth Enikő (a fotón nem szerepel, de a versenyen részt vett Bodnár Mária is). Fotó: Filep István

A lányok élményekkel, ajándékokkal és rengeteg tapasztalattal gazdagodtak

Életmentő széchenyisek

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Több mint négyszáz induló közül a negyedik helyen végzett a VII. Semmelweis Egészségversenyen egy széchenyis diákokból álló csapat. A négyfordulós megmérettetésre rengeteget készült a hat lány.

– A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete által szervezett verseny olyan tantervi tananyagon felüli tudást igényelt, amelynek segítségével a résztvevők kortársaik egészségügyi ismereteit is tudják gyarapítani. A széchenyis lányokat – Berger Rebekát (11.A), Bodnár Máriát (11.C), Fandák Ajándékot (11.C), Máté Zsófiát (11.C) és Tóth Enikőt (11.C) – dr. Somogyi Csilla készítette fel a megmérettetésre. A döntőben Zsófit Horvath Dária (12.C) helyettesítette.

– Az első két online fordulóra a szervezők által küldött hatalmas mennyiségű tananyagból kellett felkészülnünk, amelyet felosztottunk egymás között – mesélték a lányok lelkesen. – Az elméleti kérdéseken kívül szituációs feladatokat is kaptunk: képek, illetve esetleírások alapján kellett egészségügyi problémákat megoldanunk.


A 3. forduló egy kéthetes projektfeladatból állt, melynek célja nem kevesebb, mint a diáktársak életének megváltoztatása volt. A széchenyisek az elsősegélynyújtás témakörében az iskola négy évfolyamának tartottak előadásokat, készítettek kérdőíveket, elsősegélyládákat, társasjátékot, plakátokat. Kéthetes tevékenységük eredményét háromperces videóban foglalták össze. A 425 induló csapatból 36 került be a kétnapos budapesti döntőre.

– Tudtuk, hogy a Semmelweis Egyetemen már csupa gyakorlati feladatra és éles szituációkra számíthatunk, mégis mellbevágott bennünket, amit az első teremben láttunk – folytatták. – Egy kémiaórán történt balesetet adtak elő teljesen élethűen a szervezők: egy lánynak spriccelt a kezéből a vér, egy tanárnak vérzett a sebe, egy másik lánynak pedig habzott a szája, ugyanis éppen epilepsziás rohamot kapott. Mivel mindenki jajveszékelt, a sebek ellátásán kívül lelki támogatást is nyújtanunk kellett nekik.

A nívós versenyen a széchenyis SZIGnác nevű csapat a negyedik helyen végzett, nagyon szoros pontkülönbséggel. A sok-sok élményen kívül számos ajándékkal és még több tapasztalattal gazdagodtak a lányok.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...