Adrián éli a táncos álmait
2025. 03. 05. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bognár Adrián időközben elvégezte a táncművé...
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Heim Vilmos még gyerekszínészként kapta meg egy magyar film főszerepét.
Heim Vilmos a Csonka délibáb című film főhősét, Nemes Andrist játszotta el mindenféle színészi előképzettség nélkül 14 évesen. A filmezés világa annyira magával ragadta, hogy már akkor, diákkorában eldöntötte: színész vagy rendező lesz.
– A pandémia alatt érettségiztem a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban – mesélte. – A gimnáziumi évek alatt játszottam kisebb szerepeket színházi darabokban és egy musicalben, amellyel még az USA-ba is eljutottam. Mivel elsősorban a filmrendezés, azon belül is a narratív filmkészítés érdekel, jelentkeztem több hazai és külföldi egyetemre is. Végül is az ELTE filmtörténet, filmelmélet képzése mellett döntöttem. Közben Budapestre költöztem, és elkezdtem járni forgatásokra. Mivel ez a világ rendkívül hierarchikus, az addigi tapasztalataim nem sokat jelentettek: kávéhordó fiúként kezdtem.
Azóta már Vilmos több diploma-, vizsgafilm és reklám készítésében is közreműködött, jelenleg rendezőasszisztens. A végső célja nem ez, viszont a szakma gyakorlása remek lehetőség a kapcsolatteremtésre és a tapasztalatszerzésre.
– Készítettem már önállóan is egy-két videoklipet és rövidfilmet – folytatta. – Gimis szárnypróbálgatásaim eredménye, az Apám fia című kisfilm májusban mutatkozott be Magyarország legnagyobb rövidfilmes fesztiválján, a Friss Húson. Egy korombéli testvérpár férfivá válásáról, illetve ennek a generációnak a kommunikációképtelenségéről szól. Hamarosan a kisfilmmel Münchenbe megyünk, Európa egyik legrangosabb diákfilmfesztiváljára.
Vilmos örömmel újságolta, hogy a Nemzeti Filmintézet támogatja a következő rövidfilmjét, ami a 72 óra címet kapta, és jövőre forgatják. Bízik benne, hogy még rengeteg lehetőséget tartogat számára az élet.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bognár Adrián időközben elvégezte a táncművé...
Botsáskák, csigák, fürj, csincsilla, teknősbéka – hogy csak néhányat említsek Zsirai Zsolt István gyűjteményének darabjai közül. Zsolt gyűjtőszenvedél...