Anyaság és tudományos karrier
2025. 03. 19. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
A WorldSkills magyarországi döntőjének nyertese, Fekete Martin képviselte hazánkat a Kazanyban megrendezett szakmák világbajnokságán. A Roth-iskola színeiben induló fiú a 9. helyezés mellett kiválóságérmet is szerzett.
Martin a Roth-iskolában tanulta meg a szakma alapjait, ahonnan már előtte is került ki Európa-bajnok – többek között egy lelkes tanárnak, Viasz-Kádi Tibornak köszönhetően.
A nívós helyezéshez rengeteg munkára, áldozatra és energiára volt szükség. Az előválogatókra Martin Sopronban készült, majd fél évre Budapestre költözött, ahol a BKSzC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában napi 7–8 órát gyakorolt.
– Egy keddi napon tudtam meg, hogy bekerültem a WorldSkills versenyre, csütörtökön felmondtam a mukahelyemen, és hétfőn már a fővárosban voltam – mesélte Martin. – A költségeimet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara állta, az alapanyagokat és a szerszámokat pedig a szponzoraim biztosították. Felkészítő szakértőm Babanecz Csaba volt.
A négynapos megmérettetésen 22 óra állt a résztvevők rendelkezésére egy tajvani tervezésű, speciális fakötésekből összeállított ablakkeret-szerkezet elkészítésére. A feladatot – szokás szerint – a verseny előtt három nappal hirdették ki az indulóknak, és a versenyen még változtattak rajta.
– Ez volt az egyetlen feladat, amit sosem sikerült időre befejeznem, ezért kicsit tartottam tőle – folytatta a tehetséges fiú. – A munkaidőt ráadásul megnövelte a bonyolult műhelyrajz, így nagyon frusztrált, hogy első nap az előre tervezett munka felét sem sikerült elvégeznem. A második nap pörgősre sikerült, a harmadikon délig be kellett fejeznünk a keretet, majd a toknak álltam neki. A negyedik nap végén derült ki, hogy vajon illeszkedik-e a tok a keretbe.
Szerencsére éppen beleillett. A zsűri több szempont alapján értékelte az elkészült alkotásokat, a helyezések tizedmillimétereken múltak. A különösen magas színvonalon teljesítők – köztük Martin is – kiválóságérmet kaptak. Az eltökélt fiatalember már most készül a következő évi EuroSkills versenyre, volt iskolája mindenben támogatja.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
Nem véletlenül vállalta Nikl Ágoston a Semmelweis egészségverseny összefogását: a Szent Orsolya Gimnázium 11.ag osztályos diákja ugyanis orvos szeretn...