Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Grafológiai elemzés a Széchenyiben
Horváth Violetta tanárnő (balra) grafológiai személyiségkép-elemzést végez diákjainak Fotó: Németh Péter

Grafológiai elemzés a Széchenyiben

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A Széchenyi István Gimnázium tanára, Horváth Violetta személyiségkép-készítéssel segít a diákoknak önmaguk mélyebb megismerésében, és abban, hogy el tudják dönteni, alkalmasak-e a választott pályára.

A magyar nyelv és irodalom – történelem – alkalmazott nyelvészet szakos tanárnő, Horváth Violetta írásszakértést, majd grafológiát tanult. Úgy döntött, ezt a fajta tudását is a tanítványai szolgálatába állítja: azoknak a diákoknak, akiket érdekel, hogy az írásuk alapján mit lehet megállapítani a személyiségükről, elkészíti az elemzését.


– Rendkívül nagy az érdeklődés a tanítványok körében, a megvalósíthatóság egyetlen akadálya az, hogy egy-egy személyiségkép összeállítása hét–nyolc órát vesz igénybe – tudtuk meg Horváth Violettától. – Az a tapasztalatom, hogy az egészséges önbizalom ebben a korban kezd kialakulni. Ha a fiatalok például a mentális képességeikre vonatkozóan pozitív visszajelzést kapnak, az nagyon jót tesz a fejlődésüknek.


Hogy is kell elképzelni a gyakorlatban mindezt? A diák egy A4-es lapra ír egy oldalnyi szöveget megszólítással és aláírással, majd a tanárnő ezt alaposan megvizsgálja. A szövegtömb elhelyezkedése, a sorok, szavak, betűelemek alapján meg lehet állapítani többek között, hogy az illető hogy érzi magát a világban, mennyi az önbizalma, hogyan viszonyul az emberekhez, be akar-e illeszkedni egy közösségbe, vagy inkább az autonómiát preferálja, milyen a vérmérséklete, az érzelmi élete, a mentális és a lényegkiemelő képessége, a figyelem-koncentrációja, mi motiválja, milyen az energiakészlete, és azt hogyan osztja be.


– Mindezek alapján következtetéseket lehet levonni arra vonatkozóan, hogy az adott személy hogyan végzi a munkáját, illetve milyen szakmára alkalmas – fejezte be Horváth Violetta. – Egy tanítványom például azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy alkalmas-e a tolmács pályára. Elkészítettem a személyiségképét, majd összevetettem azokkal a tulajdonságokkal, képességekkel, amelyekkel egy tolmácsnak rendelkeznie kell. A válasz igen volt, most már csak a kitartásán múlik, hogy megvalósítja-e az álmát.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...