A soproni mesebirodalom
2025. 06. 18. | Nagybodzsár KamillaMosolygós, tündérszárnyakat és manófüleket viselő gyerekek töltötték meg Sopront: immár 18. alkalommal rendezték meg a város egyik legkedveltebb csalá...
Az előző évek sikereire való tekintettel a Széchenyi István Gimnázium tanárai idén is meghirdették a Csapó Filmismereti Vetélkedőt. A vállalkozó szellemű középiskolások és mozikedvelők ezúttal különböző történelmi korokban kalandozhatnak.
Ne csüggedjenek el mindazok, akik elfelejtettek jelentkezni a Csapó Filmismereti Vetélkedőre: ha november 20-ig kitöltve elküldik az első feladatsort, még részt vehetnek a játékban. Az egész tanéven átívelő verseny fordulóin négy filmhez – Magyar vándor, A napfény íze, Szaffi, Csinibaba – kapcsolódó online feladatlapot kell kitölteniük a filmek szerelmeseinek.
– Három évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg először a vetélkedőt, mellyel a mozi világát szeretnénk közelebb hozni a közönséghez – tudtuk meg Szentpáli Ágnestől, aki Kovácsné Bella Irén és Kurányi Éva tanárnőkkel álmodta meg a versenyt. – A SzéPet Színházismereti Vetélkedő résztvevői ugyan pozitív visszajelzésekkel tiszteltek meg bennünket, mégis a változtatás mellett döntöttünk, hogy az eddigieknél szélesebb réteget tudjunk megmozgatni.
A szervezőknek nem is kellett csalódniuk: évről évre egyre több a nevezők között a felnőtt baráti társaság, és már tavaly sikerült a játéknak a városhatáron túl nyúlnia: a győri Révai Miklós Gimnázium csapata lett a győztes.
Azok a 3 fős csapatok, akik szeretik a játékot és a filmeket, a http://csapo.cf oldalon még kitölthetik az első feladatsort.
Mosolygós, tündérszárnyakat és manófüleket viselő gyerekek töltötték meg Sopront: immár 18. alkalommal rendezték meg a város egyik legkedveltebb csalá...
Gondolná valaki, hogy olyan gyerek is akad, aki nem várja a nyári szünetet? Almási-Thomka Zsombor márpedig ilyen, amin nem is lehet csodálkozni, his...