Anyaság és tudományos karrier
2025. 03. 19. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
Idén köszönt le a Szent Orsolya Gimnázium diákelnöki pozíciójáról Horváth Gréta, májusban ugyanis már érettségizik. A mosolygós lány gépészmérnöknek készül.
Horváth Gréta ötödikes kora óta tanul a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnáziumban, és kilencedikben választották meg diákelnöknek.
– Hat társammal rengeteg érdekes programot szerveztünk az elmúlt három évben – mesélte. – Volt például tea- és limonádénap, amikor a szünetekben italokat szolgáltunk fel, a Star Wars-napon pedig az emlékezetes filmek zenéi szóltak, illetve beöltözőversenyen is lehetett indulni. A közelmúltban tartottuk az idegen kultúrák napját, melyre minden osztály egy-egy plakátot készített. Volt, amelyik az új-zélandi vagy a mexikói, mások az indiai vagy a japán kultúrát mutatták be. Sorsolás alapján dőlt el, hogy kinek, melyik jutott, az elkészült műveket pedig évfolyamonként értékeltük.
A kedves és vidám lányt látva nagyon meglepődtünk, amikor elmondta, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnök szakára adta be a jelentkezését.
– Szeretem a matekot és a fizikát, de rögös út vezetett az elhatározásomig – folytatta Gréta. – Hat évig építészmérnöknek készültem, aztán az első rajzóra után rájöttem, hogy én nem akarok ennyit rajzolni. Ezután egy évig fizikus szerettem volna lenni, de az ELTE nyári táborában világossá vált, hogy nekem ez a szakma túl elméleti, valami kézzel foghatóbbra lenne szükségem. Egy ideig vacilláltam a gazdasági és a műszaki terület között, míg végül az utóbbit választottam.
Gréta a szabadidejében legszívesebben sportol: rendszeresen jár edzőterembe, fut, elsős kora óta társastáncol a World Dance TSE-ben, tavaly óta pedig hip-hopot tanul a Zen Dance Unityban. A hip-hopról semmiképp nem mondana le az egyetemi évek alatt sem.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
Nem véletlenül vállalta Nikl Ágoston a Semmelweis egészségverseny összefogását: a Szent Orsolya Gimnázium 11.ag osztályos diákja ugyanis orvos szeretn...