Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hunyadis élménynap
Az élménynapon a Hunyadi-iskola egyik csapata szerezte meg az első helyet – tagjai: Spendel Adél, Szála Anna, Rév Csenge, Aranyos Boróka, Varga Gergő, Őzse Balázs. Fotó: Filep István

Élménynap az iskolában

Hunyadis élménynap

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A nyugat-dunántúli evangélikus iskolák meghívásos versenyén a szervező Hunyadi-iskola csapatainak két dobogós helyezést is sikerült elnyerniük. A 25. jubileumát ünneplő intézmény az élménynapot a Hunyadiaknak szentelte.

A Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola idén 25 éve vált evangélikus iskolává. Ennek apropóján – a Hunyadi 25 rendezvénysorozat keretében – hirdette meg a megmérettetést a Hunyadiak témakörében, amelyre sok környékbeli iskola benevezett.

– A komplex verseny elsősorban történelmi ismeretekre alapozott, de a hét témakör között voltak irodalmi–szövegértési és képzőművészeti feladatok is – tudtuk meg Móritz Adrienn történelem–földrajz szakos tanártól. – Az alapfeladatok az 1400–1500-as évekhez kötődtek, ám mindegyik generált egy jelenbe átültetett újabb feladványt.


A gyerekeknek többek között sorba kellett állítaniuk egy Mátyás királyról szóló mese összekevert részleteit, majd rapszöveget írniuk belőle; címert rajzolniuk a Hunyadiak témakörében, vagy megszervezni Mátyás király esküvőjét – a múltban és a jelenben. A résztvevő 4–6. osztályosok hihetetlenül kreatív megoldásokat ötöltek ki.

– A zsűri elnöke Dákai Gáborné Marika néni volt, aki már akkor a tantestületünk tagja volt, amikor a Hunyadi evangélikus iskolává vált, az itt eltöltött 38 éve alatt pedig magyart és történelmet tanított – folytatta a szervező, aki 19 éve tanít az intézményben. – Az élménynap végén egy játékos városi séta során a gyerekeknek a belváros különböző történelmi emlékeinél kellett változatos feladatokat megoldaniuk.


Első és harmadik helyezett a Hunyadi-iskola 1–1 hatfős csapata, a második helyezést pedig a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium diákjai érték el. A résztvevők a számos pozitív élmény mellett értékes ajándékokkal is gazdagodtak. Mindenki kapott egy-egy Hunyadi 25 pólót, melyen a logót és az egyéb dekorációkat az iskola tanulói készítették.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...