Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ígéretes ninjajelölt
Maros Csaba

Ígéretes ninjajelölt

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A Ninja Warrior Hungary című akadályverseny selejtezőjében egészen a második pályáig jutott el Maros Csaba.

A 19 éves fiú számára hatalmas élményt jelentett a világ egyik legkeményebb erőnléti és ügyességi kihívása, ezért jövőre mindenképpen szeretne újra indulni.
Az Eötvös-szakgimnázium végzős diákja, Maros Csaba egy televíziós reklám hatására nevezett be a TV2 műsorába. Miután a szintfelmérésen tökéletesen megfelelt, két–három hónapos várakozási idő következett, ugyanis 3400–3500 jelentkező közül 330-at választottak ki a televíziós szereplésre.
– Amikor felhívtak azzal, hogy bekerültem a műsorba, alig akartam elhinni – mesélte Csabi. – A szerződés aláírása után háromfős stáb jött a suliba, és egész délután filmet forgattak rólam – az életben betöltött szerepeimnek megfelelő öltözetekben.


Az első televíziós adásban Csabinak 54 versenytársával együtt egy hat akadályból álló pályát kellett végigküzdenie. A fiú – írói–költői vénájára való utalásként – tépőzáras öltönyben és üveglencsés szemüvegben lépett a kamera elé.


– A harmadik akadálynál egy szabályt figyelmen kívül hagytam, ezért úgy gondoltam, véget is ért számomra a verseny – folytatta a fiatalember. – Elindultam haza, és már Győrnél jártam, amikor felhívtak, hogy mégis továbbjutottam. A fináléban teljesen új pálya várt bennünket, de a második akadálynál sajnos megborultam.
Csabi számára eddig tartott a verseny, de jövőre szeretné megint próbára tenni magát. A fiútól nem áll távol a szereplés, még általános iskolásként számtalan szavalóversenyen vett rész, több mint egy éve pedig a dESZKa Társulat tagja.

A Made in Hungáriában rendőr századosként láthattuk. Elmondta, a negatív szerepeket könnyebben át tudja adni a közönségnek, következő darabjukban, a Varázsszavakban sem pozitív jellem lesz. Egy olyan srácot fog alakítani, aki nem tudja kihasználni a lehetőségeket, irigykedik a többiekre, és a végén egyedül marad.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...