Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Így játszanak a mérnökök Sopronban

Így játszanak a mérnökök Sopronban

| Munkatársunktól | Soproni fiatalok

Második alkalommal várta Sopronba a leendő mérnököket 2017. július 9-13. között a Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara és a Széchenyi István Gimnázium. A tavalyi nagy sikerű táborhoz hasonlóan a pályaválasztás előtt álló középiskolások idén is belekóstolhattak a mechatronika szépségeibe.

Érkezés után a közel 40 táborozó birtokba vette a Ligneum Nyme Látogatóközpontot. Csapatépítő vetélkedőn mérték össze ismereteiket a csillagászat, űrkutatás területén, majd térlátási képességeikről tettek tanúbizonyságot.

Az informatika és műszaki tudományok iránt érdeklődők junior és haladó szinteken belekóstolhattak a LEGO-robotok programozásába, a szenzorok működésébe Lang Ágota, a Széchenyi István Gimnázium többször kitüntetett fizika-matematika-informatika tanárának vezetésével, aki a tábor egyik szakmai vezetője, szervezője volt.

Dr. Pödör Zoltán, SKK IGI intézetigazgató helyettes az adatgyűjtés céljairól tartott előadást, majd a mobilprogramozást is kipróbálhatták a résztvevők Lukácsi Tibor segítségével.

Kedden céglátogatáson vettek részt, Annus Péter, ügyvezető, az IKEA Industry Magyarország Kft. telephelyére várta a táborozókat. Pollák Ferenc, villamos karbantartó mérnök és Balogh Gergely, karbantartó mérnök körbevezette a csapatot a gyárban, és bemutatta a bútorgyártásban használt robotok szerepét és működését.

Nem maradhatott el a strandolás sem, a Soproni hegyek túraösvényeivel és egymással esti geocaching túrán ismerkedtek a fiatalok. A városismereti játékban Sopron különböző pontjairól gyűjtötték össze a válaszokat.

Dr. Kalmár Sándor, egyetemi docens látványos drónbemutatót tartott az Egyetem Főépülete előtt összegyűlt társaságnak.

A robotika történetéről és jövőjéről Dr. Szabó Péter intézetigazgató egyetemi docens tartott elgondolkodtató előadást. Soós Sándor, egyetemi adjunktus a körülöttünk lévő okos eszközökről beszélt.

Az egyetemi laborokban Tatai Sándor, egyetemi adjunktus, Dr. Horváth Péter György, és Dr. Dénes Levente egyetemi docensek vezetésével megismerkedhettek a 3D nyomtatás, lézervágás lehetőségeivel, a bútorok tartóssági vizsgálatának módjaival. Lenyűgöző fizikai kísérletek is szerepeltek a programban, melyet Joóbné Dr. Preklet Edina és Dr. Borza Sándor egyetemi docensek mutattak be.

Pakainé Dr. Kováts Judit, tanszékvezető egyetemi docens, a tábor főszervezője elmondta: „A tavalyi évhez hasonlóan nagyon értékes és nyitott táborlakókkal ismerkedhettünk meg. Többen már másodjára vettek részt. Nagy öröm számunkra, hogy a nyugat-dunántúli gyerekek mellett ismét az ország egész területéről érkeztek (Ajka, Hódmezővásárhely, Győr, Baja, stb.) a mérnöki területek iránt érdeklődő diákok. Köszönjük a sok segítőnek, a széchenyis diákoknak, hogy ilyen színvonalas programot sikerült összeállítani. Folytatjuk a tavaly megkezdett munkát, már most tele vagyunk ötletekkel, hogy jövőre milyen programokkal színesítjük majd a tábort.”


Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...