Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Itt az iskolaválasztás ideje
Minden iskola a honlapján közzéteszi, hogy milyen módon végezhető el a beiratkozás – azok a gyerekek lesznek szeptembertől tankötelesek, akik augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket fotóillu

Idén két szakaszból áll és sokkal hosszabb ideig tart a beiratkozás

Itt az iskolaválasztás ideje

| Huszár Judit | Soproni fiatalok

A koronavírus-járvány felborította az iskolák normál működését is – így idén az elsősök beiratkozása eltér az eddigiektől. A tankerületi központ már értesítette az érintetteket a változásokról – most mi is ezeket tekintjük át.

Minden gyermek, aki augusztus 31. előtt betölti a 6. életévét, tanköteles. Őket be kell íratni az iskolák első osztályaiba (különben szabálysértést követ el a szülő). Ez alól kivételt csak azok jelentenek, akik számára az óvodában maradást az Oktatási Hivatal engedélyezte.

– A legfontosabb változás, hogy idén a beiratkozásra hosszú idő áll rendelkezésre, és két külön szakaszból áll – tájékoztatta lapunkat Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója. – Minden tanuló a saját lakcíme szerint egy iskola felvételi körzetébe tartozik. Ez a körzetes iskolája, és ha a gyermeknek még nincs tanulói jogviszonya más intézményben, akkor ennek az iskolának fel kell vennie. A Soproni Tankerületi Központ honlapján elérhető a körzetes iskolák listája

(http://kk.gov.hu/altalanos-iskolak-felveteli-korzethatarai-2020-2021-tanevben).

Idén a beiratkozás két szakaszból áll, az elsőben a körzettel nem rendelkező állami és egyházi, illetve más, nemzetiségi önkormányzati vagy magán fenntartású iskolákba lehet beadni a felvételi kérelmet. Ez a szakasz április 6-tól április 24-ig tart. A szülő beadja a felvételi kérelmet, és megvárja az iskola döntéséről szóló értesítést. Akiket ezekbe a típusú intézményekbe felvettek, a személyes irataikat majd az iskola által megadott időpontban be kell mutatni, a szülőknek további teendőjük nincs.

– Azok a gyermekek, akik nem jelentkeznek körzettel nem rendelkező intézménybe, vagy akiknek a jelentkezését elutasították, őket az április 28. és május 15. közötti két hétben a lakóhely szerinti körzetes iskola felveszi – tette hozzá Marek János. – Ugyanakkor a szülő választhat, hogy a gyermek lakóhelye szerinti körzetes vagy másik, nem a gyermek lakóhelye szerinti, de szintén felvételi körzettel rendelkező iskolába íratja a gyermekét.

Az állami iskolák már áttértek az egységes elektronikus ügymenetre, amelynek felületét a KRÉTA-rendszer biztosította. Ez a rendszer képes az online beiratkozásokat is kiszolgálni, így minden olyan iskola, amely használja a KRÉTA-rendszert, egyben teljes körű online beiratkozási lehetőséget is kínál. Ez azt jelenti, hogy a szülő otthonról, interneten keresztül tudja beíratni a gyermekét, és minden elektronikusan feltöltött dokumentumot hivatalosnak elismer az iskola. Minden iskola a honlapján közzéteszi, hogy milyen módon végezhető el a beiratkozás, legvégső esetben személyesen is megtehető, de ennek részleteiről mindenképpen az adott intézményben kell érdeklődni. A Soproni Tankerületi Központ fenntartásában működő iskoláknak a bejáratnál, illetve jól elérhető helyeken kézfertőtlenítőket biztosítanak.

A diákok felvételéről mindig az adott iskola igazgatója dönt, erről írásban értesítik a szülőket. 

Külföldi iskolák? A magyar diákok külföldön is teljesíthetik tankötelezettségüket. Ennek két módja van: lehet, hogy a fiatalnak Magyarországon nincs tanulói jogviszonya. Ebben az esetben a Kormányhivatalnál, illetve Sopronban, a Járási Hivatalnál ezt be kell jelenteni, és igazolni, hogy a gyermek egy külföldi iskolába beiratkozott. De lehetséges az is, hogy a diákot beíratják egy magyar iskolába, majd szünetelteti a jogviszonyát. Mindkét megoldás törvényes, a szakemberek az utóbbit javasolják, mert bizonyos esetekben nem tudja a gyermek a külföldi tanulmányát folytatni, és sokkal könnyebb az átvételt intézni, ha Magyarországon rendelkezik tanulói jogviszonnyal.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...