Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kétmilliárd forintos fejlesztés

Kétmilliárd forintos fejlesztés

| Soproni fiatalok

Fejleszti digitális infrastruktúráját 2,2 milliárd forintos európai uniós támogatásból a Soproni Egyetem.

A felsőoktatási intézmény közleménye szerint a 2026-ig megvalósuló beruházásban az oktatással kapcsolatos minden működési folyamatot újraterveznek a digitalizáció és az automatizáció szem előtt tartásával. Azt írták, létrejön egy digitális oktatásmódszertani központ. A négyéves beruházás eredményeként fejlesztik a wifit, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszert szereznek be, emellett több tantermet és labort digitális eszközökkel szerelnek fel.

Több mint 1300 informatikai eszközt vásárolnak, mintegy kétezer hallgató vesz részt készségfejlesztésre irányuló oktatásban vagy képzésben, ezen felül pedig mintegy ezren úgynevezett intelligens szakosodáshoz kapcsolódó oktatásban vagy képzésben részesülnek.

Mindezeken túlmenően mesterséges intelligenciára alapuló elemzések alapján modernizálják a tantervet és annak tartalmát, javítják a képzések gyakorlóhelyi eszközellátását, valamint erősítik az egyetem nemzetközi megjelenését.

Forrás: mti

Kapcsolódó cikkek

Meglelni az álomhivatást

Meglelni az álomhivatást

2023. 09. 13. | Madarász Réka

Pályaválasztási kártyacsomagot állított össze dr. Antalfi Eszter. A hasznos eszköz segít a diákoknak eldönteni, milyen egyetemet, foglalkozást érdemes...

Hobbija a bűvészkedés

Hobbija a bűvészkedés

2023. 09. 13. | Madarász Réka

A Családi legendárium című pályázat egyik különdíjasának, Uzonyi Dávidnak sok hobbija közül csak az egyik a bűvészkedés. A Líceum hetedik osztályosa u...