Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kutatók éjszakája
A rendőrség bűnmegelőzési foglalkozásain is sokan vettek részt az egyetemen. Fotó: Filep István

Izgalmas felfedezések minden korosztálynak

Kutatók éjszakája

| Munkatársunktól | Soproni fiatalok

A kutatók éjszakája programsorozat keretében mindenki talált kedvére valót – a kisgyermekes családoktól a nyugdíjasokig.

Idén is jól sikerült a kutatók éjszakája elmúlt hétvégi programsorozata. A Soproni Egyetem több rendezvénnyel is várta az érdeklődőket. A legtöbben a botanikus kertbe látogattak: igazán látványos és érdekes volt az éjszakai fényfestés, illetve a fejlámpás túra. Akik megfáradtak, különféle gyógyteákat is megízlelhettek, az üvegházban pedig a természetes növényi füstölők illatába lehetett „belekóstolni”.

A közgazdaság-tudományi karon kézműves-foglalkozások, pénzügyi feladatok, csillagos foglalkozások, szabadulószoba és marketinges feladatok is várták az érdeklődőket.

A Soproni TIT-ben Schuminszky Nándor és dr. Ferencz Orsolya űrkutató tartott előadást a magyar űrkutatás helyzetéről. Ungvári Csaba, a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyettese pedig a vasúttársaság fejlesztéseit ismertette.

A Széchenyi-gimnázium idén is csatlakozott a rendezvénysorozathoz. A felfedezőklubban irodalmi kávéházat, játszóházat alakítottak ki. Emellett voltak mozgásfejlesztő játékok, illetve rejtvényes belvárosi séta is.

A Soproni Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési szakembereitől az egyetemen hasznos gyakorlati ismereteket szerezhettek a résztvevők. Bárki tesztelhette ismereteit a vagyonvédelemről, az internetbiztonságról, a drogok veszélyeiről, valamint az erőszakmentes konfliktusmegoldásokról, illetve ellenőrizhette KRESZ-tudását. S hogy milyen is ittasan vezetni, vagy éppen ilyen állapotban talpon maradni? Ezt az úgynevezett részegszemüveggel lehetett kipróbálni. A gyerekek „rendőrös” kifestőket színezhettek, és memóriajátékkal is játszhattak.

A kutatók éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével – olvasható a kutatokejszakaja.hu internetes oldalon.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...