Színjátszó palánták a SZIG-ben
2025. 05. 14. | Madarász RékaSokévnyi kihagyás után a 2024/25-ös tanévben indult újra a színkör a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban. A Széchenyis Színjátszó Palánták (SzSzP) h...
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Böröndi Cintia még berzsenyis diákként a rajztehetségével tűnt ki a többiek közül, amit végül kamatoztatott is.
Böröndi Cintia az érettségi után a Soproni Egyetem formatervező szakára és a győri Széchenyi István Egyetem járműmérnök szakára is jelentkezett. Mindkét helyre felvételt is nyert, de végül az utóbbi mellett döntött.
– Gyerekkorom óta érdekelt a képzőművészet és a műszaki terület, folyamatosan harcoltak egymással, hogy melyik kerül az első helyre – mesélte lapunknak. – Öt év alatt jármű-üzemeltetés és rendszermérnöki mesterdiplomát szereztem. Kiváló minősítést érdemeltem ki, annak ellenére, hogy ezen a férfiak által uralt területen rengeteg kihívással és előítélettel kellett megküzdenem. Szerencsére tudással és kitartással lehetett bizonyítani.
Az ifjú hölgy a mesterképzés előtt és azzal párhuzamosan elvégzett még egy digitális tervezői képzést is. Néhány évig Győrben és Sopronban dolgozott, míg majdnem egy évvel ezelőtt meg nem találta álmai állását: egy luxusautókat gyártó cégnél helyezkedett el beszállítói, minőségügyi mérnökként.
– A cégünk irodája Budapesten van, de ott csak heti két napot töltök, a munkaidőm felét pedig utazás teszi ki: járom az európai üzemeket, és ellenőrzöm, hogy megfelelő minőségben gyártják-e az alkatrészeket – folytatta Cintia. – A felügyeletem alá tartozó alkatrészek szemmel láthatóak, ezért napi szinten látom az utcán azokat a termékeket, amelyek hozzám kapcsolódnak, és ez nagyon jó érzéssel tölt el.
Cintia a magánéletéről is rendkívül pozitívan nyilatkozott: harmonikus párkapcsolatban él, ráadásul még azt is elmondhatja, hogy a párjával folyamatosan motiválják egymást annak érdekében, hogy jobbá váljanak.
Sokévnyi kihagyás után a 2024/25-ös tanévben indult újra a színkör a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban. A Széchenyis Színjátszó Palánták (SzSzP) h...
A négy soproni versenyző végzett az első négy helyen: a Szakma Sztár fesztivál keretében rendezték meg a Junior Skills 2025 asztalos nemzeti tehetségg...