Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Megismerkednek a média világával is

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Három éve szervez helytörténeti vetélkedőket a Hunyadi-iskolában Kádár Tibor. A feladatok megoldása során a gyerekek jobban megismerik városunkat és bepillantást nyerhetnek a média világába is.

2015-ben egy városi helytörténeti vetélkedőn – számos induló közül – második helyezést ért el a Hunyadi János  Evangélikus Óvoda és Általános Iskola 8. osztályos csapata. Ekkor merült fel az ötlet, hogy helyi veteránokkal, történészekkel, helytörténetben jártas, ismert személyekkel is készíthetnének interjút a diákok. 

– Első interjúalanyunk  2016-ban Asbóth Erzsébet volt, aki iskolánk pincéjében élte át annak bombázását – mesélte Kádár Tibor, a vetélkedő szervezője. – Ezután különböző képeket tettem fel a honlapunkra nehezen felismerhető soproni épületekről, városrészekről – a történetükre vonatkozó kérdések kíséretében. Az idei tanévben ismét interjúkat készítenek a diákok, melyeket – informatikus kollégáink segítségével – ők maguk is vágnak meg. A játékos versenyben öszszesen 30–40 tanuló vesz részt, egy-egy feladat megvalósításában 4–5 fő működik közre. A legjobbakat jutalmazzák, és a következő évi vetélkedőt ők készíthetik elő. 

– Az idei tanévben az első  téma a Soproni Egyetem története volt, az interjúalany pedig iskolánk új igazgatója, Raffai Balázs – folytatta a tanár.  – Ezután Martos Virág múzeumpedagógussal beszélgettek a gyerekek a frissen renovált Lenck-villáról, harmadik alkalommal pedig dr. Tárkányi Sándor építészt kérdeztük a soproni zsidóság történetéről a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján. 

A következő beszélgetést Gömöri János régésszel folytatják majd az amfiteátrummal és Sopron régészeti emlékeivel kapcsolatosan. Az interjút – a járványhelyzetre való tekintettel – a YouTubeon lehet majd megtekinteni, a válaszokat pedig Google űrlapon beküldeni a hunyadis gyerekeknek.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...