Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Mérnöktanárnak készül
– Azért döntöttem a Handler mellett, mert fontosnak tartottam, hogy az asztalos szakma alapjait elsajátítsam – mondta lapunknak Kóbor Péter. Fotó: Németh Péter

Kóbor Péter több pályaválasztásról szóló előadást is tartott

Mérnöktanárnak készül

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Nemcsak lélegzetelállító tánctudásával emelkedik ki kortársai közül Kóbor Péter, hanem az is különlegessé teszi, hogy teljes erőbedobással készül a mérnöktanári pályára.

Kóbor Péter számára rendkívül fontos a közösségi élet. Már az oviban is főként a társaság miatt csatlakozott a Pendelyes Néptáncegyütteshez, és most már a Sopron Táncegyüttes próbáin is részt vesz.

– A Soproni Petőfi Sándor Általános Iskolába jártam, nyolcadikban a diákönkormányzat elnökeként sokat tettem a közösségi élet élénkítése érdekében – mesélte a komoly, de mosolygós fiú. – Mindig is vonzott a faipar és a tanári pálya. Azért döntöttem a Handler mellett, mert fontosnak tartottam, hogy az asztalos szakma alapjait elsajátítsam. Az érettségi után a Soproni Egyetem faipari mérnök szakán szeretnék továbbtanulni, a diplomámat pedig a Benedeken mérnöktanári végzettséggel kiegészíteni. Több pályaválasztásról szóló előadást is tartottam már a környékbeli általános iskolákban.

Péter a Sopron Táncegyüttesben olyanokkal próbál együtt, akik már 20–30 éve táncolnak, úgyhogy muszáj felvennie velük a ritmust. Most éppen a Pendelyes gálára készülnek.

– A másik nagy kihívás az életemben az, hogy évek óta a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton teljesítek szolgálatot – folytatta Péter. – A mozdonyvezetői feladatokon kívül mindent elvégzünk a kisvasúton: váltót kezelünk, jegyet adunk el, naplózással, forgalomirányítással foglalkozunk. Rendszeresen csereprogramokon veszünk részt a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútján szolgálatot teljesítő fiatalokkal.

Péter a Handler-szakközépiskola asztalos tanulójaként eljutott Csehországba. A másik maradandó élménye, hogy a Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyen háromfős csapatával az ország legjobbjai közé került.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...