Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ovisok sulira hangolva
Csoportban gyakorolnak az ovisok, készülnek az iskolakezdésre. A szakember szerint a feladattudat kialakulása kulcsfontosságú ebben az életkorban. Fotó: Filep István

Halvax Julianna: Az iskolára fel kell készülnie az egész családnak!

Ovisok sulira hangolva

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Életünkben az egyik legnagyobb változás akkor következik be, amikor óvodából iskolába lépünk. Sok múlik a jó iskolakezdésen, hiszen ekkor alakul ki a tanuláshoz, a tudáshoz, a társakhoz, a felnőttekhez való viszonyunk.

A 2019 júliusában megszavazott törvénymódosítás értelmében az a gyermek, aki szeptemberre betölti a 6. életévét, tanköteles.

– Az iskolára fel kell készülnie az egész családnak, többek között azért is, mert a mai köznevelés – bármennyire is szövegesen értékelünk az első másfél évben – véleményt mond a teljesítményről, a tudásról, a jólneveltségről – osztotta meg velünk tapasztalatait Halvax Julianna, a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tehetséggondozó, tehetségfejlesztő szakpedagógusa. – Ha kimarad a nagycsoportosoknak az iskolafelkészítő foglalkozás, ahol a majdnem iskolásnak legalább 20–25 percet ülnie kell és elvégeznie azokat a feladatokat, amiket a pedagógus kér tőle, akkor a tanévkezdés keserves lesz a gyereknek, a szüleinek, a társainak és a tanítónak is.

A feladattudat kialakulása az iskolaérettség egyik alappillére. A szakember szerint a gyerekek az elmúlt években nagyot változtak. Rengeteg az atipikus diák. Bizonyos dolgokban sokkal tájékozottabbak, de nehezebb fenntartani a figyelmüket, nehezen tűrik a monotóniát, pedig gyakorlás nélkül bizonyos feladatok nem tudnak készségszintre emelkedni. Türelmetlenek a társaikkal szemben, és sokszor az alapvető szociális készségeik sem alakultak ki megfelelően.

– Nagy szükség lenne az angolszász preschool – azaz előkészítő osztály – bevezetésére, ahol játékos formában, de kötelező jelleggel, meghatározott keretek között fejlesztik a leendő iskolások képességeit, készségeit – folytatta a tanító. – Bár az új NAT egy elnyújtott előkészítő időszakkal igyekszik finomítani az átmenetet, mégis utána rohamtempóval próbálja behozni az „elmaradást”. Mivel az iskola nincs felkészülve a hatalmas különbségekkel érkező gyermekek fejlesztésére, és az óvodákban sincs már kötelező jellegű foglalkozás, a szülőnek hatalmas a felelőssége abban, hogy gyermekét felvértezze az iskolai elvárásokkal, követelményekkel szemben.

Fontos kérdések, amelyekre választ kell találni:

– Tud a szabályok szerint viselkedni a mindennapi életben és a játékban? Tűri a kudarcot? Bizalommal fordul a felnőttek felé? Játszik közösségben?

– Mennyire összerendezett az elemi mozgása? A kúszás, mászás, lábujjon–sarkon–talpélen való járás, a szökdelés pontos kivitelezése könnyű írás- és olvasástanuláshoz vezet.

– Tud cipőt kötni? Jó a ceruzafogása? Az ehhez szükséges izmokat a csontosodási folyamat kezdete előtt sok gyurmázással lehet erősíteni.

– Meg tudja nevezni testrészeit? Koordinált a szemmozgása?

– El tudja különíteni a jobb és bal irányt, illetve helyesen használja az alatt, fölött, mögött szavakat?

– Képes mozgássorozatok elvégzésére? Képes adott mozdulatokat leutánozni?

– Biztosan különbözteti meg az alakot a háttértől?

– Felismeri-e a rész–egész viszonyát? Megy a szétszedés és újra összerakás gyakorlata?

– Képes magát árnyaltan kifejezni? Van türelme másokat meghallgatni? Tud kérdezni? Be tud fejezni önállóan egy elkezdett történetet? Ezeket a készségeket a sok mesehallgatás, verstanulás és beszélgetés fejleszti.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...