Szenvedélye a sportfotózás
2025. 03. 12. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Márkus Boróka a verselés helyett új önmegval...
Tíz új kerékpárt adományozott a Sopronban tanuló és dolgozó ukrajnai menekülteknek a Lions Club Sopron a MangoBike-nál.
Vörös Ákos, a soproni karitatív szervezet soros elnöke köszöntőjében elmondta: a pénzt, mintegy 2500 amerikai dollárt a chicagói alapszervezet pályázatán nyerték. Két gyermekkerékpár a Doborjáni Ferenc EGYMI diákjaihoz, egy a Tóth Antal EGYMI tanulójához került. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél dolgozóknak 2 női biciklit adományoztak, egy másikat pedig a Soproni Evangéliumi Gyülekezet kapott meg. A Soproni Református Egyházközség három gyerek és egy női kerékpárt kapott. Fotó és szöveg: Etzl Edgár
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Márkus Boróka a verselés helyett új önmegval...
Élménnyé kell tenni a mozgást a gyermekeknek! – jelentette ki a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.