Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Széchenyi dombormű a Széchenyiben
Farkas Gábor igazgató, Abdai Zsolt önkormányzati képviselő és Pintér Viktória, a dombormű alkotója. Fotó: Filep István

A mozaikszerű dombormű opálüvegből, juhar-, dió- és tölgyfából készült

Széchenyi dombormű a Széchenyiben

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Új domborművel gazdagodott a Soproni Széchenyi István Gimnázium díszterme.

Pintér Viktória, az AMI nemrég végzett hallgatója gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar mozaikszerű arcképét ábrázolta opálüvegből, valamint juhar-, dió- és tölgyfából készült alkotásával.

A domborművet szeptember 21-én, Széchenyi István születésének 232. évfordulóján leplezték le. Egyelőre installációként látható, hamarosan pedig elnyeri végleges helyét a közösségi tér falán. A leleplezés előtt Farkas Gábor, a gimnázium igazgatója elmondta: tavaly ünnepelte az iskola a 100. évfordulóját annak, hogy felvette a gróf nevét. Ennek kapcsán a város önkormányzatával, valamint a Széchenyi Alma Mater Sopron Alapítvánnyal közösen pályázatot hirdettek a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete hallgatóinak, amelyben az iskola és Széchenyi szellemiségét bemutató műtárgyat vártak. Összesen hat végzős hallgató pályázott, a 750 ezer forintos ösztöndíjat végül Pintér Viktória ötlete nyerte el.

A domborművet Farkas Gábor igazgató és Abdai Zsolt önkormányzati képviselő leplezte le múlt héten csütörtökön.

Próbálja ki kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Elfek és tündérek világa

Elfek és tündérek világa

2024. 06. 19. | Madarász Réka

Az Így írok én… irodalmi pályázat mese kategóriáját Kiss Hanna nyerte meg Elfek és tündérek című meséjével. A Lackner Kristóf Általános Iskola hetedik...

Kiváló tehetségfejlesztő

Kiváló tehetségfejlesztő

2024. 06. 19. | Madarász Réka

Szabó-Darida Ágnes Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat érdemelt ki kiváló tehetségfejlesztő kategóriában. A Hunyadi-iskola tanárnője a képzőművé...