Egy olyan estre, amikor waldenbe öltözött egyetemisták százai vonulnak át fáklyákkal a városon, miközben a „hátukra van varrva” a történelem. Amikor a Hűségkapu alatt érkeznek meg a város Fő terére, ahol Sopron első embere is fogadja őket. Közben pedig énekelnek. Régi, letűnt idők dalait. Olyan dalokat, amelyek elröpítenek minket. Olyan dalokat, amelyeket megismerve ők egyek lettek. Egy közösség, egy nagy család tagjai.

Elmentem én is, hogy meghallgassam ezeket a dalokat. Be kell vallanom: voltak elvárásaim. Ne értsék félre! Nem a rádió énekkarát vártam, akik minden hangot tökéletesen megszólaltatnak. Engem nem zavar, ha néhol megbicsaklik a dallam, vagy elakad a szöveg: én az őszinte, a szívből jövő dalra voltam kíváncsi. És lehet, az én hibám, lehet, többször is rossz helyre álltam, túlságosan füleltem, de bizony megzavartak hamisságok. Fogalmazzak világosabban?

A szalamandert kísérő végzősök többsége, úgy láttam, hogy átérezte a búcsú súlyát. Ugyanakkor a fiatalabb egyetemisták sokszor nem „illően” viselkedtek. Számomra ugyanis nem illik össze a valétálás, a fényes búcsú, a cigaretta és a sör. Számomra kiábrándító volt, amikor a Himnusz közös eléneklése után az első hang, amit meghallottam, a félreérthetetlen ciccenés volt. És megnéztem, nem civil ruhás vendégek kezében voltak a dobozok, és nem is ők mulattak a történteken.

Persze, megértem, ez az időszak a tanulás mellett elsősorban a felszabadultságról szól. Ugyanakkor azt gondolom, hogy egy ünnep akkor lesz méltó, ha megadjuk neki a tiszteletet. Színházba kiöltözünk, nagyapám a háziorvos látogatása előtt mindig megborotválkozott, karácsony előtt nemcsak a lelkünket, de a házainkat is ünneplőbe bújtatjuk. A valétálás szerintem ugyanilyen ünnep. És tudom, hogy a szervezők mindent megtesznek azért, hogy az is maradjon. Remélem, hogy a következő generációk is felmérik ennek a súlyát, illetve abban is bízom, hogy a most búcsúzók nem érzékeltek semmit ezekből a jelenetekből, és úgy tudtak végigsétálni a városon, hogy a lelkeikben lobogott az a bizonyos fény. És csak a tiszta hangokat hallották... Valete! Éljetek boldogul!