Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Zsombor imád iskolába járni
Almási-Thomka Zsombor a szabadidejében a legszívesebben olvas. Fotó: Filep István

Zsombor imád iskolába járni

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Gondolná valaki, hogy olyan gyerek is akad, aki nem várja a nyári szünetet? Almási-Thomka Zsombor márpedig ilyen, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen nagyon jól megy neki a tanulás.

Almási-Thomka Zsombor a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola 3.C osztályába jár. Második óta vesz részt matekversenyeken, legjobb eredménye egy regionális megmérettetésen elért első helyezés volt. Két osztályfőnöke is van, Honti Marianna és Mohammed Azizi Judit. Ám a kisfiú nemcsak matekból remekel, részt vett például olvasásversenyen is, sőt tavaly óta versenyszerűen táncol.

– Elsőben kezdtem el társastáncra járni még a Hunyadi AMI-ban, aztán követtem a tanáraimat a táncstúdiójukba, és most latin táncot tanulok – mesélte a fiú. – Ők javasolták, hogy – mivel ügyes vagyok – versenyszerűen is táncolhatnék.

Arra a kérdésre, hogy mi Zsombor kedvenc tantárgya, egyértelmű a válasz: minden. Az egyetlen problémája az iskolával, hogy picit izgulós, fél, hogy otthon felejt valamit, vagy hogy nem sikerül jól egy dolgozat, annak ellenére, hogy kitűnő tanuló. A legkevésbé a nyelvtan megy neki, de azért abból is meglesz év végén az ötös.

– Egyszer csináltunk németórán egy feladatot: alá kellett húznunk, hogy mikor vagyunk szomorúak – folytatta a vidám kisfiú. – Azt húztam alá, hogy akkor, amikor nyári szünet van, mert nem mehetek iskolába.

Zsombor a szabadidejében a legszívesebben olvas. Azt mondja, nem válogatós, bármi jöhet, ami a kezébe kerül. Legutóbb elolvasta az Egy ropi naplójának az összes részét, most pedig egy NASA történetéről szóló könyv került sorra. Szívesen játszik elsős húgával, Borival is, és rengeteg barátja van, akikkel találkozik az iskolán belül és azon kívül is.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

A soproni mesebirodalom

A soproni mesebirodalom

2025. 06. 18. | Nagybodzsár Kamilla

Mosolygós, tündérszárnyakat és manófüleket viselő gyerekek töltötték meg Sopront: immár 18. alkalommal rendezték meg a város egyik legkedveltebb csalá...