Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

A soproni felnőtt futballcsapatok fekete napja

| Páder Vilmos | Sport

Visszavágott a Pannonhalma SE labdarúgócsapata az őszi, soproni 8–0-ás vereségért, a hétvégén a hazaiak 3–2 arányban legyőzték az SC Sopron együttesét.

A mérkőzés után Ágoston Zsolt edző higgadtan és megfontoltan nyilatkozott. – Minden csapat életében vannak hullámvölgyek, mi most kerültünk ebbe a helyzetbe, de remélem, hamarosan visszatérünk a helyes útra.  

A labdarúgó-mérkőzés az elejétől a végéig úgy alakult, ahogy a hazaiak mestere a kispadról azt levezényelte. Erdélyi játékvezető engedte az edző folyamatos megnyilvánulásait, sőt a vendég soproniak három találatát is érvénytelenítette. Súlyos sérülések sora tizedelte a csapatot, hosszú időre kidőlt a sorból a gólerős Honyák Máté, valamint Tóth Péter. Az Ágoston tanítványok a hétvégén Beled ellen javíthatnak hazai pályán.

A SFAC fiatal játékosai kezdik megszokni a felnőtt légkört, Gönyün ugyan vereséget szenvedtek 4–1 arányban, de a látottak alapján sokkal szorosabb mérkőzést játszottak, nem vallottak szégyent.

A SC Sopron országos kiemelt bajnokságba készülő U17-es együttese listavezetőhöz méltó játékkal 5–1 arányban győzött a Hévíz otthonában. Gosztola József tanítványai biztosan menetelnek a bajnoki cím elnyerése felé.

Újkéren vendégeskedett a Mozsolits Jenő vezette SVSE labdarúgócsapata, és 5–0-s győzelmet aratott. A megyei III. osztály listavezetője tartósan jó formát mutatva magabiztosan vezeti a tabellát.

Öregfiúk megyei bajnokságban az SC Sopron legénysége hazai pályán Tikosi 4, Keszeg 2, Halász, Ratkai, Oláh, Ardelean 1–1 góljával 10–0 arányú, megsemmisítő vereséget mért a Jobaháza csapatára. Gyúrka István szakosztályvezető dicsérte játékosait.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...