Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„A sport a szurkolókért van”
nyáron az U20-as válogatottal játszik a romániai Eb-n. Fotó: Soproni Téma-archívum

Csendes Péter: Rengeteg rutint szereztem, bátrabban játszom

„A sport a szurkolókért van”

| Rázó László | Sport

A szezon elején még keveset lépett pályára, a végére azonban csaknem egy félidőnyi játéklehetőséghez jutott Csendes Péter. Az SKC fiatal irányítója nyáron sem unatkozik, hiszen az U20-as válogatottal játszik a B divíziós Európa-bajnokságon.

– A szezon elején keveset léptél pályára, aztán az edzőváltást követően láthatóan több lehetőséget kaptál. Milyen feladatokkal bízott meg az SKC szakmai stábja?

– Örülök annak, hogy Gasper Potocnik számított a játékomra, próbáltam meghálálni a bizalmat, ami úgy érzem, sikerült is. A szakmai stáb megtalálta a helyem a játékrendszerünkben, a fő feladatom az volt, hogy mozgassam a csapatot, ritmust adjak a játékunknak. Egyfajta hídszerepet kellett betöltenem az egyes kosárlabdázók között, ez azért volt fontos, hogy legyen csapatjáték, ne dobjuk el a labdát egy-két passz után, ne egyénieskedjük el a támadásainkat.

– Baksa Szabolcs másodedző azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy 2001-ben vagy 2004-ben született játékosokkal oldotta meg egy-egy csapat a fiatalszabályt...

– Ezzel egyet tudok érteni, hiszen aki három évvel idősebb, annak ennyivel több rutin van a kezében és a fejében. Ezeket az éveket nem lehet átugrani, a fiatal játékosoknak meg kell tapasztalniuk, milyen hétről hétre pályára lépni a hazai legmagasabb osztályban. Meszlényi Robi és jómagam is csak a szezon közben töltöttük be a 20. életévünket, ezzel együtt úgy érzem, megálltuk a helyünket, lehetett ránk számítani.

– A szurkolók türelmesebbek egy saját nevelésű játékossal?

– A sport a szurkolókért van, mi pedig éreztük, hogy nagy bizalom árad felénk. Lehet, hogy többet hibáztunk, mint egy rutinos légiós, ugyanakkor a közönség is láthatta, hogy nincs probléma a hozzáállásunkkal, vagy az akarásunkkal, így türelmesebb volt velünk.

– Miben fejlődtél leginkább első olyan szezonodban, amikor komoly játéklehetőséget kaptál az NB I. A csoportban?

– Összességében nyugodtabb vagyok a pályán, könnyebben hozok döntéseket, bátrabban vállalok el egy lehetőséget. Ezen kívül bátrabban kommunikálok, ez azért fontos, mert a posztomból adódóan sokszor nekem kell összehívni a csapatot, és átbeszélni egy meccshelyzetet.

– Jövőre már nem lesz fiatalszabály. Mennyi játéklehetőségre számítasz?

– Ez sok mindentől függ, az adott formámtól is. Várhatóan a csereirányító szerepében leszek a következő szezonban is, elképzelhető, hogy az ideinél kevesebb időt tölthetek a pályán, de nagyon bízom abban, hogy megkapom a bizalmat.

– Nyáron az U20-as válogatottban játszol majd. Milyen tornára készültök?

– Június 5-től indul a felkészülés a B divíziós Európa-bajnokságra. A kontinensviadalt július 12-től rendezik meg Romániában. Bízom abban, hogy jól sikerül a torna, szeretnénk a nemzeti együttessel feljutást érő helyen végezni.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Elköszön Soprontól

Elköszön Soprontól

2025. 04. 16. | Munkatársunktól

Búcsúzik Soprontól, és Budapesten folytatja szakmai pályafutását Farkas Dávid. A SMAFC 1860 Soproni Egyetem vezetőedzője komoly sikereket ért el város...

Rájátszásban az Atomerőmű ellen

Rájátszásban az Atomerőmű ellen

2025. 04. 16.

A paksi bravúr nem sikerült, de bent van a rájátszásban a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata. A szombati mérkőzésen 97–92 arányban kaptak ki Gasper Pot...