
Tekerj Sopron!: Fiatalok és kisgyermekes családok is biciklire pattantak
Autó nélkül is van élet...
Idén is nagy népszerűségnek örvendett a „Tekerj Sopron!” sportrendezvény. Mintegy 220-an ültek bringára, hogy kerékpározzanak egy jót közösen, és népszerűsítsék a biciklizést.
Szabó Bálint városi sportfelügyelő elmondta: sikeres volt a kerékpáros felvonulás, amelyet megelőzött egy délutáni program: a jereváni Kodály téren a Delta MTB Sopron szervezésében ügyességi feladatok és versenyek várták elsősorban a fiatalabb korosztályt.
A kimondottan könnyen teljesíthető belvárosi kerékpártúra célja az volt, hogy felhívja a figyelmet: autó nélkül is lehet közlekedni a városban. Az időpontválasztás sem volt véletlen: Sopron önkormányzata az európai mobilitási hétre időzítette a biciklis demonstrációt.
A közös tekerés végén sokan értékes ajándékokat is kaptak, hiszen a helyszínen kerékpárokat és a biciklizés biztonságát elősegítő kellékeket is kisorsoltak a résztevők között.
Az eseményen részt vett Csiszár Szabolcs alpolgármester is, aki hangsúlyozta: nagy öröm, hogy mindig ilyen sokan vannak a Tekerj Sopron! rendezvényen, és kerekeznek a hangulatos soproni belvárosban. Tóth Éva, a Jereván-lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke elmondta: azon dolgoznak, hogy a kerékpározás és több más sportág fontos rendezvényeit is a Jerevánon rendezzék meg.
Fotók: Németh Péter