Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az olvasás bajnoka
Károlyi Georgina legszívesebben az erdőben túrázik, ornitológus szeretne lenni. Fotó: Filep István

Az olvasás bajnoka

| Madarász Réka | Sport

Országos első helyezést ért el Károlyi Georgina a Harmatcsepp tanulmányi versenyen olvasás–szövegértésből. A Szent Orsolya-iskola harmadikosa imádja a természetet és az állatokat.

Az egyházi iskolák számára szervezett megmérettetés első három fordulójára otthon kellett kitölteni egy-egy feladatlapot. Az utolsó két forduló az iskolában, illetve Budapesten zajlott. Mivel a kislány már évek óta olvas, a döntőn a rendelkezésére álló 60 perc helyett 40 perc alatt megoldotta a feladatlapot. A vetélkedőre a tanító nénije, Karakainé Kóbor Ágnes készítette fel.

– Gina háromévesen kezdett el egy fapuzzle-t kirakni, melynek kockáin különböző betűk voltak, és négy és fél évesen már olvasott – mesélte Károlyi-Sebestyén Zsófia, Georgina édesanyja. – Szintén hároméves volt, amikor a nagymamája felolvasta neki a Bambit, talán ezzel kezdődött a rajongása a természet és az állatok iránt.

Georgina legszívesebben az erdőben túrázik, nem akad tanösvény, ahol már ne járt volna. Kedvenc írója és példaképe Schmidt Egon. Már most biztos benne, hogy ő maga is ornitológus szeretne lenni.

– Idén nyáron már másodszor vettem részt az Erdő Háza táborában a Muckon – mondta a kislány. – Meglátogatott minket a Madármentők Alapítvány és a tűzoltók, rengeteget túráztunk, volt kutyás bemutató, de a legjobban az tetszett, amikor a Várhelyen egy fa tövében ebédeltünk.

Gina nagyon szeretne otthonra is egy pumi kiskutyát, de az is lehet, hogy egy menhelyről fogad majd örökbe egyet. Az iskolát már nagyon várta, most lett harmadikos, és örül, hogy végre környezetismeretet is tanulhat.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...