Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az SVSE legendája
Ferling József az NB II-ben is szerepelt az SVSE színeiben. A legendás labdarúgó és testnevelő másfél hónap múlva ünnepli kilencvenedik születésnapját. Fotó: Németh Péter

Ferling József: Kitartóan kell akarni a győzelmet

Az SVSE legendája

| Munkatársunktól | Sport

Az SVSE 100 éves, jubileumi ünnepségén köszöntötték, és természetesen hatalmas tapsot kapott Ferling József, a legidősebb egykori Vasút-játékos. A korábbi labdarúgó, majd a gépipari technikum legendás testnevelő tanára NB III-ban és NB II-ben is játszott az SVSE színeiben.

– Hogy szolgál az egészsége?

– Köszönöm, megvagyok, ha minden jól megy, február 6-án töltöm be a 90. életévemet. A lábaim már nem a legjobbak, bottal járok, így nagyobb biztonságban érzem magam. Feleségem mindig mellettem van, és támogat.

– Ugorjunk vissza az időben sok évtizedet! Hogy lett az SVSE játékosa?

– A Széchenyi-gimnáziumba jártam, amikor 1946-ban az akkor NB II-ben szereplő SVSE az olasz vasutas válogatottal játszott meccset. Előmérkőzést is szerveztek, erre toborozták a fiatalokat. Én a Vasút színeiben léptem pályára az SVSE–Fapiac találkozón. Jól ment a foci, később meghívtak az ifjúsági csapat edzőtáborába és leigazoltak. A nagycsapatban 19 évesen szerepeltem először, első NB II-es meccsemen fejesgóllal mutatkoztam be.

– Hogy alakult a pályafutása a későbbiekben?

– 1952-től a TF-en tanultam, testnevelő tanári diplomát szereztem. Mikor visszatértem Sopronba, nem a Vasútban játszottam, de Bodnár Alajos „Lujzi bácsi” megkeresett, és megbeszéltük, hogy ismét az SVSE-nél folytatom. Akkor NB III-as csapathoz kerültem, mondhatom, hogy életem legjobb formájában játszottam. Ez is kellett ahhoz, hogy 1958-ban bajnoki címet szerezzünk, és ismét feljussunk az NB II-be. Nem sokkal később családot alapítottam, és felhagytam az aktív labdarúgással.

– Évtizedekig volt testnevelő a gépipari technikumban, megszerettette a diákokkal a labdarúgást?

– Természetesen, ez volt az egyik fontos célom. Komoly csapatokat szerveztem a gépipariban, edzőként vezettem a fiatalokat. A sikerek sem maradtak el, több alkalommal a megyei döntőből az országos fináléba jutottunk. Szegeden, Veszprémben is szerepeltünk az egykori GT-sekkel. Egészen az 1992-es nyugdíjazásomig tanítottam a gépipariban, sok száz fiatalnak oktattam a testnevelést.

– Mit üzen a mai sportolóknak, labdarúgóknak, hogy válhat belőlük nagy játékos?

– Rengeteget kell gyakorolni, edzeni, de mindez nem elég a sportsikerekhez: akarni, méghozzá kitartóan kell akarni a győzelmet. Aki minden alkalommal ilyen mentalitással lép pályára, sikeres lesz labdarúgóként vagy más sportágban is.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...