Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Bajnoki döntőbe az Euroligáról
– Sem az elődöntőben, sem pedig a döntőben egyik ellenfelünk sem vezetett ellenünk egy percig sem – mesélte a ­Final ­Fourról Gáspár ­Dávid vezetőedző. Fotó: Soproni Téma-archívum

Gáspár Dávid: Megérkeztünk Isztambulba, és kőkeményen odavágtunk Európának

Bajnoki döntőbe az Euroligáról

| Rázó László | Sport

Döntőből döntőbe. Leginkább így jellemezhető a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának programja. Április 10-én sporttörténelmet írt városunk együttese, miután Isztambulban legyőzte a Fenerbahcét. A program azonban igen szoros, múlt hétvégén már megkezdődött a hazai bajnoki döntő a Szekszárd ellen.

Térjünk vissza egy kicsit az Euroliga négyesdöntőjéhez! Világszenzáció ugyanis a női kosárlabdában, hogy egy viszonylag szerényebb költségvetésű csapat Európa első számú együttesévé tud válni. Már pedig jelenleg ez a Sopron Basket.

A csapat nagyon magabiztos játékkal tudta legyőzni a Robero Iniguez edzette spanyol Salamancát, aztán következett a döntő, amelyben állva hagyta ellenfelét, az egész találkozón kosárínségben szenvedtek a törökök, akik mindössze 55 pontot tudtak szerezni.

– Nagyon korán megindult már a felkészülés a Final Fourra, a legfontosabb hangsúlyt arra fektettük, hogy az olyan alapelem, mint a kizárás, a szabad labdák megszerzése még jobban menjen, emellett fontos volt, hogy tegyük precízebbé és keményebbé a védekezést – mondta Gáspár Dávid vezetőedző. – Ez volt az alap felvetésünk, filozófiánk a négyesdöntőben, ezen dolgoztunk végig. Ez az, ami véleményem szerint mindkét mérkőzésen meghozta a sikert. Sem az elődöntőben, sem pedig a döntőben egyik ellenfelünk sem vezetett ellenünk egy percig sem, ezt csak arra tudom visszavezetni, hogy nagyon szépen és jól megszervezett volt a játékunk, és a lányok borzasztó sokat dolgoztak.

A szakember hozzátette: a döntőben rendkívül agresszív volt a Sopron Basket, és erős nyomást gyakorolt a török együttesre. A megbeszéltek szerint nem adhattak a Fener játékosainak szabad teret, könnyű dobáslehetőséget, a török játékosok nem érezhették magukat komfortosan. A soproni csapat ezt játszotta a nulladiktól a negyvenedik percig a döntőben, ami kiválóan működött, hiszen a Fener végig futott az eredmény után – a Sopron pedig végül megnyerte a finálét.


Gáspár Dávid szerint nagyon határozott céllal indultak el Isztambulba, ugyanakkor a szezon korábbi részében rendkívül nehéz időszakokat éltek át.

– A külvilág talán nehezen tudja elképzelni, hogy mennyi olyan periódus volt, amikor fogcsikorgatva ment a munka, nem alakult olyan flottul a játék, ahogy szerettük volna, de átverekedtük magunkat ezen az időszakon – mondta a szakember. – Rengeteg beszélgetés, rengeteg edzés kellett ahhoz, hogy a nehezebb periódusokon túllépjünk. Szinte magam előtt látom azokat a játékosokat, akik nagyon keményen dolgoztak, és azt is látom, hogy hány olyan edzés volt, amikor a bokák, térdek sajogtak a fájdalomcsillapítók ellenére is, de kőkeményen leedzettem őket, a kosarasaink pedig beálltak a sorba, és ennek most itt az eredménye: megérkeztünk Isztambulba, és kőkeményen odavágtunk Európának.

A szakember kiemelte: hatalmas büszkeséget jelent számára, hogy ennek a csapatnak a vezetőedzője lehet. Külön megköszönte a soproni szurkolóknak a hihetetlen biztatást, azt, hogy még Isztambulba is sokan elkísérték őket.

A Sopron Basket tehát már Euroliga-győztesként kezdte meg a hazai bajnokság nagydöntőjét. A párharc első, szombati mérkőzésén 73–71 lett a végeredmény, a csapatok újságunk megjelenésének napján, szerda este Szekszárdon folytatják az egyik fél három győzelméig tartó küzdelmet. A harmadik mérkőzést szombaton rendezik Sopronban. 

Kapcsolódó cikkek