Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Bajnoki rajtra kész az SVSE

| Páder Vilmos | Sport

Az átigazolási időszak utolsó napjára is tartogatott meglepetést az SVSE szakmai vezetése. Leigazolták az 1996-os születésű Szabó Ádámot az MTK-tól, aki fél- + egyéves szerződést kötött a klubbal.


A tehetséges középpályás érkezésével véglegessé vált az SVSE játékoskerete. A soproni együttes az átigazolási időszakban hét új játékossal erősödött. Az érkezők: Kunsági Roland a Ferencváros, a Honvéd, a Mezőkövesd és a Győri ETO korábbi kapusa, Kitl Krisztián középpályás Diósgyőrből (kölcsönbe), Szabó Viktor csatár Ceglédről, korábban ötvenhétszer játszott az NB I-ben a Diósgyőr színeiben, Szabó Ádám középpályás az MTK-ból, Czingráber Máté védő a Budapesti Vasastól két és fél évre kötelezte el magát. Tóth Dávid védő a Szombathelyi Haladástól érkezik (kölcsönbe), Varga Róbert védő a Videoton, a Kecskemét, a Debrecen, a Győr–Gyirmót, az ETO korábbi játékosa pedig a szezon végéig marad.


Fél évre a Mosonmagyaróvárhoz igazolt Heinrich Márk kapus. Kovács Dominik a jövőben a SFAC gárdáját erősíti, Winkler András Mosonmagyaróváron, Ágh Zoltán az FC Samorinnál játszik majd. A távozók sorát a soproni származású Takács Ákos technikai vezető zárta.


Az újonnan érkezők beilleszkedése zökkenőmentes volt, Bekő Balázs vezetőedző játékosai sikerre éhesen várják a bajnokság folytatását. A felkészülés utolsó mérkőzését a szlovák II. osztályú FC Samorin ellen játszotta az SVSE, itt győztek 1–0 arányban.


A bajnokság február 25-én, vasárnap 14 órakor folytatódik, az ellenfél a Cegléd együttese lesz.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...