Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
"Büszke vagyok a lányokra!"
Gáspár Dávid vezetőedző (b) szerint kellően tudtak koncentrálni, a lányok rengeteget dolgoztak. Fotó: Németh Péter

"Büszke vagyok a lányokra!"

| Rázó László | Sport

A döntő után Gáspár Dávidot, a Sopron Basket vezetőedzőjét kérdeztük.

–„Söpréssel” nyert a csapat a döntőben, de belülről mennyire volt sima ez a bajnoki finálé?

– Abszolút nem nevezném simának ezt a párharcot, hiszen egy borzasztóan jól felkészített győri csapatról van szó. Ebben semmi udvariaskodás nincs, abszolút megérdemelten került a bajnoki döntőbe. A finálé mérkőzésein is látszott, hogy egy minőségi játékosokból álló együttessel kerültünk szembe, nagyon kemény párharcon vagyunk túl.

– Hogy értékeled a csapat döntős teljesítményét?

– Nagyon büszke vagyok a lányokra, rengeteget dolgoztunk, és nem csak most, a döntő három mérkőzésén. Nagyon hosszú szezonunk volt, amelynek a végére is kellően tudtunk koncentrálni. Sorozatban a harmadik bajnoki címünket szereztük, mióta Sopronba kerültem, nekem is ez a harmadik bajnoki aranyérmem, nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült felmutatni ezt az elképesztő eredménysort.

– Magyar Kupa-győzelem, bajnoki cím és 8 közé kerülés az Euroligában az idei mérleg. Kerek a szezon?

– Egyértelműen igen! Látva az egész szezonunkat, annak nevezhető. Voltak persze olyan mérkőzések, olyan momentumok, amelyekre mondhatjuk, hogy sikerülhettek volna jobban is, de ezt a maximalizmus mondatja velem. A szezon lezárása után azt mondom, hogy összességében az idei idényben kihoztuk a legtöbbet a csapatból.

Kapcsolódó cikkek