Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Céljuk a csapategység
Az SC Sopron NB II-es női csapata már lejátszotta az elmaradt mérkőzéseit. Tavasszal a tisztes helytállás a célj. Fotó: Németh Péter

SC Sopron: fókuszban az egyesület lányszekciója

Céljuk a csapategység

| Molnár Zoltán | Sport

Az SC Sopron a fiú labdarúgás mellett kiemelt figyelmet fordít a lányfocira is. Jelenleg több mint 80 igazolt női labdarúgója van az egyesületnek.

Az SC Sopron női bázisát hat utánpótláscsapat, valamint egy NB II-es felnőtt együttes alkotja. A klub számára mindig is fontos cél volt az utánpótláskorú lány labdarúgók nevelése, ahonnan aztán akadémiákra, a korosztályos válogatottakba kerülhetnek a játékosok, de később lehetőségük lesz az SC Sopron felnőttcsapatában is folytatni a labdarúgást. Ennek köszönhetően a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt „Kiemelt képzési központ” minősítést már 5. éve folyamatosan megkapja az egyesület. A csapatok felkészítését megfelelő képesítéssel rendelkező edzők végzik, a mai kornak megfelelő infrastrukturális körülmények között. – Utánpótlásnevelésünk eredményességét jelzi, hogy egyesületünkből indult útjára többek között Sipőcz Virág U17-es válogatott és Kiss-Lantos Hanna, aki mindössze 16 évesen már bemutatkozott az NB I-ben – mondta Németh Zita korosztályos edző, aki már több éve fogja össze a lányszekciót a klubon belül. – Ötéves kortól egészen 19 éves korig minden lányt szívesen látunk, aki ki szeretné magát próbálni ebben a sportágban.

Ebben az idényben az SC Sopron NB II-es női csapata a bajnokság nyugati csoportjában szerepel. A lányok már két elmaradt őszi mérkőzésen túl vannak, a tavaszi szezon pedig a hétvégén kezdődik számukra, jelenleg a 12. helyen állnak a bajnoki tabellán. A csapat új edzője Kustor Tamás, aki a télen vette át a felnőttcsapat irányítását. – Minden tiszteletem a játékosaimé, akik tanulás, munka és gyermeknevelés mellett vállalják a heti három edzést és a hétvégi bajnoki mérkőzéseket – hangsúlyozta az edző. – Elsődleges célunk, hogy minél nagyobb csapategységet kovácsoljunk az edzéseken, valamint bízom benne, hogy a bajnoki idényt tisztes helytállással és minél több pozitív eredménnyel, győzelemmel tudjuk zárni. 

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...